Hirdetés

One Piece: Pirate Warriors 4 - márciusban érkezik a nyugati boltokba

|

A megjelenési dátum mellé egy előzetes is érkezett, melyen megcsodálhatjuk a sorozat negyedik részének ellenfeleit.

Hirdetés

A Bandai Namco nem húzza be a féket az anime feldolgozások vonatán és a World Seeker után egy újabb One Piece játékot kalapálnak, mely a Pirate Warriors sorozat negyedik része lesz. A stúdió most nem csak egy rövidke előzetessel, de a megjelenési dátummal is enyhíteni kíván a rajongókat kínzó várakozáson.

Hirdetés

A One Piece: Pirate Warriors 4 az anime korai eseményeit dolgozza majd fel, és teljesen új adalékokkal bővíti majd Luffyék kalandjait. Természetesen itt is a szalmakalapos legénységet követhetjük majd figyelemmel, akik a One Piece nyomában járva nem kevés haragost szereznek maguknak, akiknek igen látványos csatákban kell megmutassuk, hogy ki a hét tenger ördöge. Hogy mire számíthatunk, abból egy kis ízelítőt kaphatunk az alábbi előzetesen:

A játék 2020 március 27-én érkezik meg a nyugati boltokba, egy nappal a japán megjelenés után, és PlayStation 4-en, Xbox One-on, Nintendo Switchen és PC-n a Steamen keresztül játszhatunk majd vele. 

Nektek hogy bejön a sorozat következő részének hangulata?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)