Hirdetés

Optikai tuning mindenkinek!

|

Mivel is dobhatnánk fel számítógépünket a leg szembeötlőbben? Hát fénnyel! A PC megvilágítására ma már rengeteg lehetőségünk van, ezek közül az egyik legegyszerűbb a LED-ek használata.

Hirdetés

A LED (Light Emitting Diode) nem csak a leg egyszerűbb, de a legismertebb PC-s fényforrás. A félvezetők történetében mérföldkő volt a fényt kibocsátó dióda első megjelenése. Kezdetben csak az infravörös tartományban tudtak működni, később a piros színtartományban is sugároztak, ezeket követte a sárga, majd a zöld. Itt azonban hosszabb időre megtorpant a színskála kiterjesztése. A hagyományos anyagok nem tudtak a kék spektrumban sugározni, ezért új ötvözetekre volt szükség, melyekkel teljessé vált a skála. Létrehozták a kék, sőt a kevert fényű fehér LED-eket is. Már csak a skála másik vége, a szintén láthatatlan tartományban lévő ultraibolya hiányzott, de mára már ez sem probléma, és szinte bárhol beszerezhetőek.

Moddolás során nagyon sokoldalúan fel lehet őket használni. Kicsi, alacsony fogyasztásúak, alig termelnek hot, és ha nincsenek szélsőséges körülmények között használva, akkor közel örökéletűek. Ennek ellenére könnyen el lehet őket füstölni, ugyanis LED-et 12 Voltra csak előtét ellenállással lehet bekötni, különben azonnal tönkremegy! Aki egy kicsit is utána olvasgatott a témának, annak ez nem újdonság. De ezt elég kevés ember teszi meg, így sokan nem tudják, hogy miért pont ekkora értékű ellenállást kell bekötni, no meg hogy hova.

 

ledecskek01.gif

 

A LED-eknek 2 lába van. A hosszabb a pozitív kivezetés (anód), a rövidebb a negatív kivezetés (katód). Csak akkor világít, ha a tápfeszültség polaritása is ennek megfelelően van bekötve, tehát a sárga vezeték és a pozitív láb közé kell helyezni az ellenállást. A feszültségük a színüktől függ, ez körülbelül 1,7V ás 2,3V között változik, de az egyszerűség kedvéért nyugodtan számolhatunk 2 volttal. Fényerejüket a rajtuk átfolyó áram erőssége határozza meg, egyenesen arányosan (minél nagyobb áramerősség, annál nagyobb fényerő). 30 miliAmper (mA) a legnagyobb érték, amit hosszabb távon elbírnak károsodás nélkül. Ennek ellenére az 1KΩ-os mondókának hála, sokan csak 10mA-rel táplálják fényeiket, ahol ugyan már jól látható fényük van, de ha közel kétszer fényesebb is lehetne, akkor minek mennyen fél gázon?

 

ledecskek02.jpg

 

Szokásunkhoz híven számolgassunk egy kicsit, hogy „fény derüljön” az ideális ellenállás értékére! A LED-en átfolyó áramot az előtét ellenállás korlátozza, mely ugyebár sorba vannak kötve a diódával. Használjuk is fel, hogy soros kapcsolás esetén az ellenálláson és a LED-en átfolyó áram erőssége megegyezik, feszültségük összeadódik. Ha 2Voltot és pl. 10mA-t (0,01A) kell kapnia a LED-nek, akkor 10V és 10mA jut az ellenállásra. Ezek után egyszerűen az Ohm-törvénnyel kiszámoljuk az ellenállás értékét:

R = U / I .
R = 10V / 0,01A
R= 1000Ω (1 kΩ)

Tehát innen származik a bűvös „1 kilós” ellenállás. Azonban fentebb már utaltunk rá, hogy ennél többet is kihozhatunk diódáinkból, ha 30mA körül járatjuk őket. De akkor mekkora ellenállás is szükséges?

R = 10V / 0,03A
R ≈ 333Ω

Ezek szerint egy 330 ohmos ellenállás használatával érhetjük el a legnagyobb fényerőt. Ezt már nem biztos, hogy minden LED szeretni fogja, de megéri kipróbálni. Ha mégse, vagy csak nem vagyunk bevállalósak, akkor építsünk be magasabb értékű elellenállást.

360Ω = 0,028A
390Ω = 0,026A
430Ω = 0,023A
470Ω = 0,021A

Ezekből az ellenállásokból már mindenki válogathat kedvére. A LED-eket ezzel ki is veséztük, mindenkinek jó moddolást és próbálkozást kívánunk!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)