Hirdetés

Öt dolog, amit nem tudtál az Ori and the Will of the Wispsről

|

Műfajának legjobbjai között tartjuk számon az Ori and the Blind Forestet, nem csoda, hogy türelmetlenül várjuk a folytatást. Összeszedtünk most öt érdekességet, amit érdemes tudni a Will of the Wispsről.

Hirdetés

Szédületes gyorsasággal múlik az idő, hiszen már öt éve annak, hogy megjelent a Moon Studios bemutatkozó játéka. Pedig olyan, mintha tegnap történt volna, amikor kis túlzással a fél világ szerelembe esett egy törékeny, pátyolgatásra szoruló őrzőszellemmel. Az Ori and the Blind Forest a metroidvania műfaj legszebb hagyományaihoz híven fokozatosan haladva, lépésről lépésre adta kezünkbe azokat az eszközöket, amelyekkel leküzdhettük az előttünk tornyosuló akadályokat, majd egyre nagyobb területét fedezhettük fel Nibel mesés erdejének. Tűpontos irányítása, pazarul felépített világa és érzelemdús története instant klasszikussá avatta a játékot, amivel nem lehetett betelni. Már csak néhány nap, és kezünkbe vehetjük a még több kihívást nyújtó, még szebb és még terjedelmesebb Ori and the Will of the Wispset.

Hirdetés

A világ legjobb munkahelye?

Ritka az olyan játék, amelyik anélkül is el tud készülni - pláne az Ori and the Blind Forestéhez fogható színvonalon -, hogy a fejlesztők naponta találkoznának egymással, ugyanabba az irodába járnának dolgozni. Márpedig a Moon Studios nem rendelkezik főhadiszállással, egyetlen leendő munkatárstól sem várják el, hogy a csapathoz való csatlakozás feltételeként feladja korábbi életét és egy számára idegen városba, netán egy másik országba vagy kontinensre költözzön. Így aztán a fejlesztők a földgolyó különböző pontjain élnek és alkotnak, más időzónában aktívak, magyarán valaki mindig dolgozik a játékon, amikor a többiek pihennek. Mindez példaértékű szervezettséget igényel, hiszen míg az első részt alkotó csapat alig 20 főből állt, addig a folytatást már négyszer ekkora gárda igyekszik tökéletesre csiszolni. Ennek a szerkezeti felépítésnek az egyedüli hátulütője, hogy lehetetlen olyan megbeszélést szervezni, amelyik miatt valakinek nem kell korán kelnie vagy későn feküdnie.

Az első rész fináléja miatt alakult át a harcrendszer

Miután Sein, az Ori fegyverének szerepét is ellátó fénygömb visszatért a Szellemfához, mindenki kedvenc őrzőszelleme eszköztelen maradt egy esetleges folytatásra. A fejlesztők  érthető módon nem akarták meglépni azt a gyatra írói húzást, hogy valamilyen indokkal ismét összepárosítják kettejüket, ezért mást kellett kitalálniuk. A megreformált rendszer lényegesen több választható képességet kínál, hogy a játékos a saját stílusához idomítsa a karakter tudását. Többek között energiakarddal és íjjal bánunk majd el az Ori életére törő lényekkel, de cseppet sem meglepő módon, új keletű arzenálunkat olykor fejtörők megoldásához is igénybe kell vennünk.

A kapcsolatteremtés a történet vezérmotívuma

Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az Ori and the Will of the Wisps ott veszi fel a cselekmény fonalát, ahol az Ori and the Blind Forest elejtette: Nibelbe visszatért az élet és Ori családja kibővül. Gumo is csatlakozik hozzá és Naruhoz, hogy együtt neveljék fel az óriási tojásból kikelt bagolyfiókát. Vidámabb és optimistább hangulatú kezdésre számíthatunk, de a forgatókönyvírók gondoskodnak róla, hogy Ori és a gyorsan cseperedő Ku Nibeltől távol, számukra idegen környezetben találják magukat, ahol muszáj új barátokat és szövetségeseket szerezniük, ha valaha is haza akarnak térni.

Minden szavát érteni fogod

2018. június 14-én tette közzé az Xbox Magyarország a nagyszerű hírt, hogy a Forza Horizon 4 mellett az Ori and the Will of the Wisps is magyar felirattal érkezik. Igaz ugyan, hogy a játék narratívája elsősorban hangulatot közvetít, továbbá érzelmek széles skáláját zúdítja az emberre (ebben óriási szerepet játszik Gareth Cocker varázslatos zenéje), mégsem szabad elfeledkezni arról, hogy a folytatásban már lényegesen több beszélő karakterrel találkozunk. Emiatt vélhetően sokak dolgát megkönnyíti, ha a narráció, a menük, és az alkalmanként megjelenő szöveges üzenetek ékes magyarsággal szólnak hozzájuk. Azáltal, hogy ledőlnek a nyelvi korlátok, mindenki tökéletesen érteni fogja a Will of the Wisps történetét, melynek egyetlen részlete sem marad homályban.

Két (plusz egy) platformra is megkaphatod egy áráért

Ahogy az Xbox Game Studios mindegyik játéka, úgy természetesen az Ori and the Will of the Wisps is az első pillanattól kezdve elérhető lesz Xbox Game Pass-előfizetők számára. Digitális vásárlás esetén választhatunk a Steam és a Microsoft boltjai közül, utóbbi a Play Anywhere szolgáltatás révén lehetővé teszi, hogy a folytatással tetszés szerint játsszunk Xboxon vagy PC-n; mikor melyiket találjuk kényelmesebbnek. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a visszafelé kompatibilitásnak hála az év vége felé érkező Xbox Series X is futtatni fogja kópiánkat, mindegy, hogy digitális vagy lemezes. Ebből logikusan következik, hogy dobozos kiszerelésben - normál és gyűjtői kiadásban - is forgalomba kerül a játék, ám kizárólag a konzolos változat.

Az Ori and the Will of the Wisps március 11-én, napra pontosan öt évvel az Ori and the Blind Forest után debütál Xbox One-on és PC-n. Az átalakított harcrendszer és a játékstílusunkhoz jobban idomuló fejlődési irányvonalak mellé lényegesen nagyobb játszóteret kapunk, amelynek kiterjedése körülbelül háromszor akkora, mint Nibelé volt. Azt sem árt tudni, hogy míg az első rész karaktereit másodpercenként 30 kockányi képfrissítési rátával animálták, ez a sebesség a duplájára növekedett, ami még simább mozgást eredményez. És ez csupán néhány terület, azok közül, amelyeken komoly előrelépést mutat a Moon Studios platformere.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)