Hirdetés

Összebútorozik az Xbox és a Paradox, együtt jelentenek be egy sor játékot

|

Már megvan az esemény időpontja, és azt is tudjuk, hogy mely stúdiók újdonságait fogjuk megismerni.

Hirdetés

Bár a gigászi kiadók mellett talán eltörpülni látszik, de olyan sikeres szériákkal a zsebében, mint az Europa Universalis, a Hearts of Iron, a Victoria és a Crusader Kings butaság lenne lebecsülni a Paradox Interactive-ot, főleg, hogy az utóbbi években egyre terebélyesebb lett. Olyan stúdiókat vásárolt fel eddig, mint a Shadowrun-trilógiát jegyző Harebrained Schemes és az Age of Wonders, illetve Overlord szériákat dédelgető Triumph Studios.

Emellett a Paradox Arc képében ígéretes indie címeket is felkarol, szóval minden okunk megvan rá, hogy izgatottan várjuk a vállalat most bejelentett műsorát, a Paradox Announcement Show 2023-at.

Hirdetés

A Paradox információi szerint a március 6-án, hétfőn, hazai idő szerint 18:00-kor kezdődő show során három új játékot is be fognak jelenteni: az egyik a Cities: Skylines-t fejlesztő Colossal Order újdonsága lesz, a másik a Harebrained Schemes következő címe, a harmadik pedig Rod Humble (The Sims 2-3, Everquest) stúdiójának, a Paradox Tectonicnak a rejtélyes projektje. 

Ezeken kívül a Crusader Kings 3 és az Europa Universalis 4 játékok kapcsán is számíthatunk meglepetésekre, és több bejelentést is kapni fogunk a már említett Paradox Arctól. Tekintve, hogy az egész műsor az Xbox támogatásával valósul meg, gyaníthatóan több alkotás is be fog kerülni a Game Pass szolgáltatásba, és/vagy jelentenek be hozzájuk konzolváltozatot. 

A Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-ről azonban egy szó sem fog esni, pedig már nagyon jó lenne tisztázni, hogy mi a helyzet a fejlesztői pokolba került folytatással. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)