Hirdetés

Összehasonlító videó fedi fel a régi Alan Wake és a Remastered kiadás közötti különbséget

|

Láthatjuk, mennyit változott a játék az eredeti, Xbox 360-as verzióhoz képest.

Hirdetés

Hosszú ideje nem voltak ilyen jók egy potenciális Alan Wake folytatás kilátásai, mint most, hiszen elég nehéz másként értelmezni az Alan Wake Remastered bejelentését, mint hogy a Remedy gondosan előkészíti a talajt a régóta várt második rész számára. Amelynek költségeit feltehetően a felújított kiadást is gondozó Epic Games állja majd, már amennyiben hihetünk a pletykáknak.

Egy újrakevert játékról a legkönnyebben úgy állapítható meg, hogy miben és mekkorát sikerült előrelépnie, ha az eredeti mellé állítjuk, és képkockáról képkockára végigmustráljuk mindkettőt. Ilyenkor rendszerint rádöbbenünk, hogy az idő megszépíti az emlékeket.

Hirdetés

Az alábbi videó egyértelműen rávilágít a 2010-ben debütált Xbox 360-as verzió, valamint a remaster közötti eltérésekre, jól látható, hogy mennyivel mosottabb és homályosabb volt a régi. A Remedy a felújításhoz az ilyesfajta munkákra szakosodott d3t csapatának segítségét vette igénybe, hogy együttes felkészítsék a hajdanán kizárólag DX9-támogatásra tervezett motort az új rendszerek kiszolgálására, valamint átdolgozzák a karaktereket és a környezetet is. Munkájuk gyümölcseként Xbox Series X-en 4k felbontáson 60 fps-sel élvezhetjük a kalandot, míg Series S-en be kell érnünk 1080p-vel.

Az Alan Wake Remastered október 5-én jelenik meg PC-re, Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra, valamint most először lesz játszható a Sony gépein, így PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)