Hirdetés

Összehasonlító videó mutatja meg, mennyit fejlődött a Dead Space remake az eredetihez képest

|

Ne higgyünk az emlékeinknek, láthatóan megviselte az idő múlása a néhai Visceral Games sci-fi horrorját!

Hirdetés

Valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy amikor valamely régről ismerős játék felújított változatát először láttuk, akkor úgy éreztük, hogy tulajdonképpen semmi sem változott, hiszen a szóban forgó klasszikus pont ugyanígy élt az emlékeinkben. Aztán amikor egymás mellé került az eredeti és a remaster vagy a remake, akkor kénytelen kelletlen be kellett ismernünk magunknak, hogy az elménk újfent megtréfált.

Természetesen akadnak kivételek is, mert például egy, a mai sztenderdekhez képest arcpirítóan kevés poligonból felépülő karaktereket mozgató, valamint egészen más kamerarendszert és irányítási metódust használó örökzöldet, mint a Resident Evil 2-t sosem fognak annyira kicsinosítani az emlékeink, hogy azt gondoljuk, alig különbözik tőle a remake.

Hirdetés

Az elkövetkező hónapokban/években többször is alkalmunk nyílik majd meggyőződni arról, hogy bizony, egyetlen játék felett sem múlik el az idő nyomtalanul, hiszen készül a Dead Space, a Resident Evil 4, az Alone in the Dark, valamint a Silent Hill 2 remake-je is. A felsoroltak közül a Isaac Clarke rémálomba illő kalandja toppan elsőként új gúnyájában a közönség elé, méghozzá kevesebb mint két hónapon belül. A január 27-én PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re megjelenő Dead Space remake-ből nemrég egy közel húszperces szakaszt nézhettünk meg az IGN.com jóvoltából.

Ezt fejelte meg az oldal egy újabb videóval, amely egymás mellé, illetve egymás után pakol egy sor jelenetet (köztük olyanokat is, amelyek az előző videóban nem szerepeltek) az eredeti kiadásból és a 15 évvel fiatalabb, látvány és játékmenet tekintetében is korszerűsített változatból. Így válik igazán szembeötlővé a különbség. Az már persze ízlés dolga, hogy az egyes változtatások előnyösnek vagy hátrányosnak ítéljük.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)