Hirdetés

Öt játék 2021-ben, ami szerintünk meglepően sikeres lesz, és öt, ami bukni fog

|

Alaposan végignéztük a 2021-es termést, és kiválogattunk néhány címet, ami jó eséllyel indul, vagy épp totális csalódás lesz, hiába tűnik ígéretesnek.

Hirdetés

Az év harmadik hónapjában járunk épp, de ha nem nézzük a remastereket és újrakiadásokat, a Hitman 3 mellett semmi olyan nem jött idén, ami megemelte volna a pulzusunkat. Korrekt lett persze a Little Nightmares 2 is, és ha nagyon akarjuk, a The Mediumban is találhatunk értéket, viszont a listának itt vége. 

2020 sem volt sokkal erősebb, de akkor legalább már olyan próbálkozások érkeztek, mint a Dragon Ball Z: Kakarot, a Journey to the Savage Planet, a Warcraft III: Reforged (itt különösen hangsúlyos, hogy próbálkozásokról van szó), a Zombie Army 4: Dead War, a Darksiders Genesis, a Dreams, mi több, a héten ünnepli első születésnapját az Ori and the Will of the Wisps, a Call of Duty: Warzone, a Nioh 2, és nem kell sokat várni, hogy az Animal Crossing: New Horizons, a Doom Eternal és a Half-Life: Alyx is elfújhassa a gyertyáját.

Hirdetés

A koronavírus járvány nyilván nagyon megnehezítette a fejlesztők dolgát, akik, mint sokan mások, kénytelenek voltak otthoni munkavégzésre átállni. Ez azokat a projekteket, melyeknél már csak a finomítgatás maradt, nem hátráltatta túlzottan, de azokat, amiknél még a munka nagy része hátravan, jelentősen akadályozta. Részben bizonyára ezért ilyen szegényes az év első negyede, és ezért óvatoskodnak sokan a megjelenési dátumok kitűzésével, de akárhogy is, mi most összeállítottunk két ötös listát 2021 érdekesebb újdonságaiból válogatva, és megpróbáltuk megtippelni, csalódás lesz-e a végeredmény, vagy viszontlátjuk ezeket a játékokat az év végi díjátadókon. Aztán majd ha eljön az év vége, jól számot vetünk magunkkal. Nézzétek végig a felsorolásokat, utána mondjátok el kommentben, ti mit gondoltok!

Öt játék, ami szerintünk meglepően sikeres lesz

Outriders

Mindig nagyon hálásak vagyunk, ha egy játékból demó érkezik, és mindig reménykedünk, hogy példáját mások is követni fogják. Demót készíteni viszont sok időbe és energiába kerül, és úgy, hogy eleve masszívan túlóráznak, az AAA fejlesztők többsége ezt nem engedheti meg magának.

A People Can Fly viszont megtehette, és úgy tűnik, bejött: az egyébként bejelentése óta mérsékelt figyelmet vonzó játék nagyjából három órányi tartalmat kínáló, február 25-én debütált kipróbálható verziója nagyon sikeres, egy hét alatt több mint kétmillióan kóstoltak bele, és a csapat máris finomítgatja, patchelgeti, hogy az április 1-jén megjelenő teljes játék a lehető legjobb legyen. Most, hogy az Anthemnek már tényleg annyi, végképp itt a lehetőség, hogy az Outriders tündököljön - április 1-jét követően meglátjuk, valóban olyan jó lesz-e, amilyennek most tűnik.

Biomutant

Nagyon keveset láttunk még a 2017-ben bejelentett Biomutantből, de valahogy ennek ellenére is sokak érdeklődését sikerült felkeltenie. Bár talán nem téves azt állítani, hogy a THQ Nordic inkább mennyiségre megy, nem pedig minőségre, az ex-Avalanche-os (avagy a Just Cause-okon dolgozó) fejlesztőkből alakult Experiment 101 első játéka mégis egész jól néz ki, egyedi koncepciójával, megnyerő dizájnjával az év egyik nagy pozitív meglepetése lehet.

Látszik rajta, hogy egy új csapat első alkotása, és az is, hogy nem a nagyok között akar versenyezni, de ez nem feltétlenül baj - viszont egy kicsit mégis tartunk tőle. Láttuk már, milyen az, amikor egy kis csapat nagyot álmodik, és hiába ad bele mindent, alkotása nem tud megfelelni a kor elvárásainak. Azért igyekszünk pozitívan hozzáállni.

Kena: Bridge of Spirits

Egy tizenöt főből álló fejlesztőcsapat, az Ember Lab (némi külső segítséggel és a Sony jelentős támogatásával) dolgozik a semmiből előbukkant Kena: Bridge of Spiritsen. A játékot tavaly júniusban mutatták be, és azonnal belopta magát milliók szívébe aranyos gombóclényeivel és szimpatikus főhősével; bejelentő trailerét többen nézték meg, mint a Demon's Souls remake-ét vagy a Sackboy A Big Adventure-ét.

Nem sokkal ezelőtt szintén felbukkant: a State of Play során megismertük a megjelenési dátumát, és megint megnézhettük, milyen elbűvölő lesz. A Biomutanttel ellentétben ezen pont az látszik, hogy hiába kicsi a rajta dolgozó csapat, az animációk, a játékmenet (az a kevés, amit láttunk belőle) egyáltalán nem hat amatőrnek, elnagyoltnak. Nagy reményeket fűzünk hozzá.

Halo: Infinite

Mennyire lenne meglepő az, ha az Xbox egyik, ha nem a legerősebb franchise-ának új része sikert aratna? Ha az első gameplay trailer után nem tértek volna ki játékosok ezrei a hitükből, azt mondanánk, semennyire. Márpedig a videót nem fogadta kitörő lelkesedés, az eredetileg Xbox Series X|S-es nyitócímnek szánt Halo Infinite-et ezért egy évvel elhalasztották, hogy faragjanak még rajta, és megmutassák, milyen a Halo-élmény, ha egy új generációs masina adja a keretet.

Persze senki nem várja el, hogy a 343 Industries az alapjaitól építsen újra mindent, sőt jobb, ha nem teszi, de most még kérdéses, mennyire fogja tudni a rajongókat méltó módon kiszolgálni. Azért mégis csak azt gondoljuk, hogy mivel ez egy Halo, bukni nem fog, és a csapat az extra időt jól fogja kihasználni. 

Far Cry 6

Az a helyzet, hogy minket egyáltalán nem nyűgözött le a Far Cry 5, sőt egyes szegmensei kimondottan irritálóak vagy túl klisések voltak. Megint a megszokott játékmenetet kaptuk, ami már a Far Cry 3 óta minden részben visszaköszön, apró módosításokkal, melyek nem frissítették fel eléggé az élményt - nagyjából azt éreztük, amit a sokadik Assassin's Creed után. 

Ez a játékosok kedvét nem vette el, a játék a sorozat leggyorsabban fogyó része lett - ebben a téma- és helyszínválasztás is sokat segített, tekintve, hogy az Egyesült Államok azért sokak szívéhez közel áll. Egyelőre úgy néz ki, a Far Cry 6 nem az lesz, mint az Assassin's Creedeknek az Origins, hanem egy újabb, sablonos, nyílt világú FPS, sok-sok lövöldözéssel, craftolással, MI által vezérelt társakkal, karizmatikus főgonosszal. Tehát megint egy az alapoktól el nem rugaszkodó, nagy újításokat nélkülöző Far Cryt kapunk, csak most nem havas hegyekben vagy amerikai erdőségekben, hanem egy Yara nevű karibi szigeten kalandozunk. Elég lesz ez vajon 2021-ben? Eljött már az a pont, hogy a játékosok ráuntak a Far Cry-ra? Valószínűleg nem, és már csak Giancarlo Esposito miatt is könnyen lehet, hogy az eladások a Far Cry 5-ét fogják közelíteni.

Az öt játékért, ami szerintünk bukni fog, lapozz tovább!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)