Hirdetés

Overcooked: All You Can Eat teszt - terítéken a teljes étlap

|

Az Overcooked: All You Can Eat tényleg annyi tartalmat kínál, amennyi csak belénk fér.

Hirdetés

2016-ban még kevesen gondolták volna, hogy ekkora siker lesz az első Overcooked, ami azóta a casual kooperatív játékok megkerülhetetlen és kiemelkedő versenyzőjévé vált. Nem csökkent a rajongók lelkesedése a 2018-as második epizód megérkezésekor sem, és persze kaptunk DLC-ket is dögivel.

Most pedig némi extra feltéttel kiegészítve az összes eddigi megjelenéshez férnek hozzá azok, akik beruháznak a next-gen gyűjteményes kiadásra, vagyis az Overcooked: All You Can Eatre.

Hirdetés

Minden, mi szem-szájnak ingere

Az Overcooked: All You Can Eat gyakorlatilag tökéletes választás azok számára, akik eddig valamilyen okból kimaradtak az Overcooked-őrületből. A pakk tartalmazza a széria mindkét részét, valamint az összes eddig megjelent DLC-t, és hét új pályával, továbbá három extra szakáccsal még ezeket is képes megfejelni. Az első Overcookedot ráadásul hiánytalanul újjáalkották a második rész motorját használva, ami szembetűnő fejlődést jelent - ételeket dobálni mondjuk még mindig nem lehet.

További fontos újítás, hogy az első rész tartalmai teljes mértékben megkapták az online multiplayer támogatást. Ez azért nagy előrelépés, mert korábban az első felvonás csak a lokális kooperatív játékmódot támogatta, vagyis a közös főzőcskére kizárólag úgy keríthettünk sort, hogy pajtásainkat a kanapéra ültettük - márpedig az Overcooked akkor igazán élvezetes, ha nem egyedül kell gyártanunk a finomságokat.

A teljesítményen és a látványon is sikerült gyúrni, immár 4K mellett is 60fps-sel pörög a játék, a töltési időt pedig a next-gen konzolok SSD-i szinte nullára redukálták. 

Tessék az utolsó falatot is megenni!

Kötelező vétel tehát az Overcooked: All You Can Eat? Nos, nem feltétlenül. Ha eddig kihagytad ezeket a játékokat, netán nagyon hiányzik az online multi az első részből (ami a járványhelyzet fényében abszolút érthető indok lehet), akkor persze, csapj le rá bátran 40 euróért avagy 11 ezer forintért (ugye, hogy nem is olyan rossz dolog, hogy konzolokon forintban, nem pedig euróban fizetünk?). Egyébként nem biztos, hogy ez egy elsőkörös vásárlás.

Persze esetleg valamilyen akciót kifogva azért nem árthat bezsákolni az All You Can Eatet, ami még mindig elképesztően szórakoztató, és jelenleg ez a csomag kínálja a lehető legteljesebb Overcooked-élményt. 

Overcooked: All You Can Eat
Ami tetszett
  • az első Overcooked is felzárkózott a második részhez
  • villámgyors töltés
  • 4K mellett 60fps
Ami nem tetszett
  • kevés többletet nyújt azoknak, akik rongyosra játszották az eddigi két részt
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)