Hirdetés

Overkill's The Walking Dead megjelenés - végre megvan a kiadó

|

A PayDay 2 fejlesztőinek The Walking Dead játéka már egész biztosan csak 2016-ban érkezik meg. De már legalább megvan a kiadó.

Hirdetés

Épphogy volt egy percünk keseregni egy kicsit a Dead Island 2 megjelenés csúszásán és máris azon sajnálkozunk, hogy a másik zombis csoda, az Overkill's The Walking Dead is csak 2016-ban érkezik meg közénk. Úgy látszik, hogy idén a Black Ops 3 élőhalottjaira marad a meló.

Ez persze nem akkora tragédia, hiszen az Overkill nem jelentett be hivatalos megjelenési dátumot, de ettől függetlenül nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a PayDay 2 stúdiója mit kezd majd a The Walking Deaddel. És nem örülünk, hogy ennyit kell várnunk arra, hogy megtudjuk. Viszont alakul a projekt, a Starbreeze bejelentette, hogy a Payday 2-höz hasonlóan, a The Walking Dead játékukat is a 505 Games adja majd ki.

Az biztos, hogy az Overkill felhasználja majd azt a tapasztalatot, amit az előző sikerjátékuk fejlesztése során gyűjtöttek, tehát várhatóan lesz kooperatív mód is. A sztoriban, illetve a karakterek kidolgozásában pedig magára Robert Kirkmanre támaszkodhatnak, úgyhogy ezzel kapcsolatban sincs ok aggodalomra. Ugyanakkor az már majdhogynem biztosra vehető, hogy elégedettebbek leszünk, mint legutóbb, mert a The Walking Dead világában játszódó FPS-eknél nincs olyan nagyon magasan a léc. Sőt, épphogy csak nem egy küszöb. 

Ti várjátok már? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)