Hirdetés

Overwatch 2 - már be is mutatkozott az első új karakter

|

Egy olyan szereplőről van szó, akinek már szóba jött a neve korábban, de egész mostanáig nem találkozhattunk vele.

Hirdetés

Az idei BlizzConon bejelentésre került az Overwatch 2, ami többek között megújult látványvilággal, illetve a régóta várt PvE tartalmakkal igyekszik magához csábítani a rajongókat. Természetesen vadonatúj hősöket is kapunk a folytatásban, és a Blizzard már meg is erősítette az első ilyen újonc érkezését.

Hirdetés

A játék legelső új karaktere Sojourn lesz, aki nem mellesleg az Overwatch csapat első kanadai tagja is. Az első részben, egy játékbeli esemény során már láthattuk a nevét, a képét, és még a hangját is hallottuk, de most végre teljes valójában is megismerhettük a hölgyet. Még nem tudjuk, milyen képességekkel rendelkezik majd, de a gameplay trailer alapján úgy tűnik, képes fegyverré alakítani az egyik karját, ami azért lássuk be, elég menő.

Jeff Kaplan, a játék rendezője elárulta még, hogy Sojourn kulcsszereplője lesz a sztorinak a második részben, és értelemszerűen nem ő lesz az egyetlen új irányítható karakter, aki beszáll majd a mókába. Egyelőre még az is rejtély, hogy mikor érkezhet meg a harminckettedik hős, de elméletileg mindkét játékba be fog kerülni, így senkinek sem kell majd nélkülöznie őt.

Nektek hogy tetszik eddig az Overwatch 2?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)