Hirdetés

Overwatch - kiderült, ki a 27. hős

|

A Blizzard ma végre lerántotta a leplet az Overwatch legújabb karakteréről.

Hirdetés

Már tényleg nagyon érett az Overwatch legújabb hősének leleplezése, hiszen a fejlesztők már több apró, erre utaló jelet osztottak meg a rajongókkal. Egy nemrég érkezett nyom már majdnem teljessé tette a képet, de a tényleges megfejtésre sem kellett sokáig várnunk. Ma kiderült, hogy Brigitte Lindholm lesz az új karakter. 

Hirdetés

Tegnap jelent meg az Overwatch Twitter-oldalán az alábbi tervrajz, amin egy, leginkább Reinhardt pajzsára hasonlító eszköz látható. Ha ehhez hozzávesszük még a napokban megjelent, kalapácsot ábrázoló rajzot, illetve Torbjörn levelét, akkor már tényleg szinte mérget lehetett venni arra, hogy a svéd mérnök lánya, Brigitte lesz a játék következő hőse.

Nos, hiedelmeink beigazolódtak, a mai naptól pedig a PTR-en már ki is lehet próbálni Brigitte Lindholmot. Az új support karakter hivatalos adatlapján megnézhetitek Brigitte összes képességét is, ezt ide kattintva éritek el. Mindezeken felül kaptunk két videót is. Az első Brigitte eredettörténete, a másodikban pedig maga Jeff Kaplan mutatja be az új hősnőt.

Ti örültök, hogy tényleg Torbjörn lánya lett az új karakter?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)