Hirdetés

Ekkor érkezik Echo, az Overwatch új hőse

|

Az új karaktert elhozó frissítéssel együtt néhány új funkció, és a játék kiegyensúlyozására irányuló változtatás is belekerül a Blizzard FPS-ébe.

Hirdetés

A Blizzard múlt hónapban jelentette be, hogy hamarosan egy új hős debütál hero-shooterük választható karakterei között, aki nem más lesz, mint Echo. A történet szerint a robotot az Overwatch egyik alapító tudósa tervezete, aki az életét adta azért, hogy mesterműve megszülethessen. Most már azt is tudjuk, hogy mikortól válik mindenki számára elérhetővé.

Hirdetés

Április 14-én élesedik az 1.47-es frissítés, melynek hála nem csak a hősök felhozatala lesz gazdagabb, de érkezik egy csomó újdonság is. Megkapjuk majd a Training Partner funkciót, amivel a Practice Range-en begyakorolhatjuk, hogy melyik hős ellen milyen képességet érdemes bevetni. Emellett Tracert is erősebbé teszik kicsit, hogy a Blink nevű képességét pontosabban használhassuk. 

Persze a legnagyobb durranás így is Echo lesz, aki amellett, hogy képes repülni és egy berendezés segítségével extra sebzést tud kiosztani a már eleve sérült ellenfeleknek, ultijával még a többi játékos képességeit is ellophatja.

Nektek hogy tetszik Echo? Kipróbáljátok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)