Hirdetés

Overwatch - kikerül a rajongók által bírált szexi győzelmi póz

|

Komolyabb botrányt okozott az Overwatch formálódó közösségében, hogy egy rajongó panaszát követően a Blizzard úgy döntött, kivesznek egy bétában látható szexi pózt.

Hirdetés

A legutóbbi bétakörben elkezdhettünk ismerkedni az Overwatch különböző kozmetikai jutalmaival is, amikkel egyrészt pénzügyileg támogatja majd meg a shooter a Blizzard, másfelől a szintlépést teszik velük izgalmasabbá. Ezek közül az egyik viszont egy nagyobb botrány középpontjába került.

Az ügyet egy fórumposzt indította el, amiben egy Fipps nevű gamer fejezte ki nemtetszését Tracer egyik győzelmi pózával kapcsolatban. Szerinte a Blizzard kiváló munkát végzett az Overwatch női karaktereinek kialakításakor, akik kifejezetten sokfélék lettek és Tracer is több személyiségjegyet kapott, Így a játék promóciós anyagainak főszereplője amellett, hogy menő Overwatch-ügynök, gyors, bolondos, de mégis kedves. Ezzel szemben érzése szerint az egyik győzelmi póz, amit választhatunk hozzá (lejjebb), inkább azokra a játékszereplő nőkre emlékeztet, akiket személyiség helyett csak kerek idomokkal ruháznak fel az alkotóik és semmi más céljuk nincs, mint hogy szextárgyként segítsenek eladni a játékot.

A rajongó példaként a saját lányát hozza fel, aki már most odavan az Overwatch karaktereiért és posztjában Fipps arra utal, hogy azt szeretné, ha hozzá hasonlóan minden lánynak egy értékes modellt jelentenének a játékbeli karakterek. Ahogy azt manapság hasonló esetekben többször is láttuk, a Fipps által indokolatlanul szexinek tartott póz körül hamar elég heves vita alakult ki, amihez a játék rendezője, Jeff Kaplan is hozzászólt. "Kicseréljük a pózt. Szeretnénk, ha *mindenki* erősnek és hősiesnek érezhetné magát a közösségünkben. A legkevésbé sem szeretnénk, ha valaki kényelmetlenül érezné magát, vagy úgy gondolná, hogy nem értékelik, vagy rosszul jelenítik meg. Elnézésed kérjük és igyekszünk ennél jobbak lenni" - írta.

Ezt persze sokan úgy értelmezték, a Blizzard öncenzúrát gyakorolva megfutamodott, de mint később Kaplan megmagyarázta, nem erről volt szó. Az eredeti póz elkészítésekor is érezték már, hogy nem feltétlenül sikerült tökéletesre, de mivel a béta még nem a játék végleges változata, betették. Viszont később megerősítette őket több rajongó visszajelzése is, hogy ez nem a legjobb döntés volt. Így nem okozott nehezükre eldönteni, hogy kiveszik a játékból, sőt helyette, már egy új győzelmi beállást is készítettek Tracer számára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)