Hirdetés

Overwatch - ismét módosították Roadhogot

|

Ismét Roadhog kampója áll az Overwatch tesztváltozatával kapcsolatos változtatások központjában, de Ana is gyengült, Sombra pedig erősödött egy kicsit.

Hirdetés

Ugyan az Overwatch készítőinek elmondása szerint a teljes játékosbázishoz képest rendkívül kevesen játszanak a tesztszerveren, úgy tűnik, a velük szerzett tapasztalatok elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy egy újabb frissítésben finomítsanak a korábban kiadott változaton.

Így az akkor bejelentett változtatások még nem kerülnek ki a játék éles változatába, hanem előbb egy újabb tesztkört bonyolít a Blizzard. A legfontosabb újdonság, ahogy azt egy fórumposztból megtudhattuk, hogy tovább finomítottak Roadhog kampójának működésén, így a rendszer még pontosabban tudja majd megállapítani, sikerült-e eltalálnunk egy-egy ellenfelet. Ennek köszönhetően az előző tesztverzió kicsit túl szigorúra sikerült változatánál kicsit gyakrabban kapunk találatot. De az Overwatch két másik hőse, Ana és Sombra is változott, míg az előbbi biotikus gránátjának hatóideje 5-ről 4 másodpercre csökkent, az utóbbi esetében a hackelés újratöltési ideje csökkent 12-ről 8 másodpercre.

Ti próbáltátok már a PTR-en lévő változatot? Hogy tetszenek a balanszváltoztatások?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)