Hirdetés

A People Can Fly már nem akar a Painkiller sorozattal foglalkozni

|

A jogok sem náluk vannak, de nem ezen múlik, hogy készítenének-e folytatást.

Hirdetés

Tizenöt évvel ezelőtt, 2004 áprilisában jelent meg a Painkiller, amiben halomra mészárolhattunk mindenféle szörnyeket. Ezt aztán különböző kiegészítők és folytatások követték, de azokra már jobb nem emlékezni.

Hirdetés

A lengyel People Can Fly első játéka volt ez, a csapat később már csak az Epic Gamesnek segített be a Gears of War sorozat, a Bulletstorm és a Fortnite elkészítésében. A vezérigazgatóval, Sebastian Wojciechowskival beszélgetett a DualShockers egyebek mellett arról, tervezik-e újra elővenni a Painkillert. Kimondottan negatívan nyilatkozott, egyrészt mivel az IP a THQ Nordic tulajdonában van, másrészt mert - elmondása szerint - az akkori csapatból körülbelül egy ember maradt még a cégnél. Emellett tart attól, hogy egy új Painkiller nem felelne meg az elvárásoknak, nem tudna olyan lenni, amilyennek az előd rajongói elképzelik.

Nincs kizárva, hogy a THQ Nordic még kezd vele valamit, de látva, hogyan tértek vissza más IP-k a kiadó felügyelete alatt, talán jobban járunk, ha meghagyja a múltnak. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)