Hirdetés

Palmer Luckey új projektbe kezdett

|

Az Oculus alapítója éppen hogy kiszállt a Facebookból, máris új vállalkozásba kezdett: ezúttal a határvédelemmel fog foglalkozni.

Hirdetés

Alig egy-két hónapja történt, hogy az orbitális Zenimax pert követően Palmer Luckey, az Oculus VR alapítója otthagyta cégét és az azt megvásárló Facebookot is, máris bejelentette a következő nagy projektjét. Luckey ezúttal egy teljesen más iparban fog versengeni, ugyanis úgy döntött, hogy határvédelemhez használható technológiát fog fejleszteni.

A The New York Times szerint Luckey új startup vállalkozása elsősorban országhatárok és katonai bázisok védelmét fogja technológiával támogatni, természetesen különféle kifinomult szenzorok segítségével. Luckey szerint erre azért lenne szükség, mert míg a világ kormányai többet költenek védelemre, mint valaha, addig innovációról ne igazán beszélhetünk az utóbbi időben:

"Egy újfajta védelmi cégre van szükségünk, egy olyanra, amelyik nem szórja ki az ablakon az adófizetők pénzét és mégis létre tud hozni olyan eszközöket, amelyek biztonságban tartják a hadsereget és a civileket egyaránt."

Egyes jelentések szerint Luckey a Fehér Házat is meggyőzte és sikerült megbeszélnie néhány időpontot az amerikai kormány képviselőivel, köztük Donald Trump jobbkezével is, Steve Bannonnal, ha pedig minden jól megy, akkor a PayPal alapítója, Peter Thiel lenne az új cég egyik szponzora.

Itt fontos megjegyezni, hogy Luckey nem véletlenül ápol jó kapcsolatot az aktívan politizáló Thiellel, hiszen korábban maga is támogatta Donald Trump kampányát, valamint méretes összeget adományozott egy szervezetnek, akik Hillary Clinton bemocskolásával foglalkoztak. A botrány nagyban hozzájárult a Facebooktól való távozásához, azóta pedig nem igen lehetett hallani felőle, viszont a közeljövőben számíthatunk rá, hogy Luckey ismét aktív résztvevője lesz mind a tech iparnak, mind pedig a politikának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)