Hirdetés

Pár óra kellett egy speedrunnernek, hogy eljusson a WoW: Shadowlands legmagasabb szintjéig

|

DesMephisto épp pár hete döntött rekordot, amikor 3,5 óra alatt felhúzott egy karaktert 50-esre, és most a Shadowlands tíz új szintjén is gyorsan végigszaladt.

Hirdetés

24 óra sem telt el azóta, hogy elstartolt a World of Warcraft új kiegészítője, a Shadowlands, és máris speedrun rekordokról beszélhetünk. Persze a 60-as szint csak a kezdet, az igazán értékes, a játékosokat a következő hónapokban aktivizáló tartalmak ezt követően nyílnak meg, de akkor is fontos mérföldkőnek számít elérni az új szinthatárt.

DesMephisto (akinek amúgy 49 warriorja volt májusban, és több mint 60 karaktert maxolt ki) először 4 óra 17 perc alatt jutott el az 50-es szintig (ami a Shadowlands előtt, az új szinteződési rendszerre való átállást követően a maximum volt), majd a 16. évforduló alkalmából és a Darkmoon Faire által kínált buffok segítségével lefaragta az idejét 3 óra 33 percre. 

Hirdetés

A 60-as szinthez egy kicsit több idő kellett neki, de még mindig nem annyi, amennyit a többség el fog tölteni az új sztori végigjátszásával. Összesen 5 óra és 37 perc alatt érte el a szinthatárt még a bétában, és össze is állított egy bonyolult fejlődési segédletet azoknak, akik szintén a lehető legkevesebb időt szeretnék erre szánni. Mivel 2020-ban élünk, természetesen az egészet közvetítette is, a streamet itt nézhetitek vissza.

A Blizzard egyébként a Desm's Fistos nevű kesztyűvel tiszteleg a közösség nagy múltú tagja előtt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)