Hirdetés

Payday 2: Crimewave Edition teszt - új maszkban

|

A Payday 2 PC-n hatalmas siker lett, konzolokon viszont nem sikerült befutnia. Az Overkill azért még egyszer megpróbálja a sokkal tartalmasabb, de nem sokkal szebb Crimewave Editionnel.

Hirdetés

Nem muszáj minden játéknak tökéletesnek lennie ahhoz, hogy játékosok százezrei szeressenek bele. A Payday: The Heist annak idején viszonylag csendben jelent meg, és főleg azért lehetett sikeres, mert hiánypótló volt; a zsarus-bankrablós témát ilyen formában kevesen dolgozták fel. A második részt már sokan várták, és ahogy elődje, ez sem lett tökéletes, viszont elég jó volt ahhoz, hogy egy jó csapattal többszáz órát elvesztegethessünk vele. Bután viselkedett a mesterséges intelligencia, lopakodni játékmechanikai hiányosságok miatt eszméletlenül nehéz volt (amíg fel nem vettük a maszkot, még egy ajtót sem lehetett feltörni), és sorolhatnánk még a negatívumokat, de ha összegyűlt egy olyan társaság, aki az adott feltételek mellett is képes volt a hatékony együttműködésre, elfelejtettünk minden hibát.

Őszintén szólva, én az első rész megjelenése óta – épp a megfelelő társaság hiánya miatt – nem sokat játszottam a játékkal, a DLC-kről és minden a megjelenés után kiadott tartalomról csak a hírekből tudtam. Viszont örülök annak, hogy ez így alakult; amikor elindítottam a Payday 2: Crimewave Editiont PlayStation 4-en, a Crime.neten (ez az a térkép, amin látjuk, hogy épp milyen melók érhetők el) szinte csak olyan küldetések vártak, amik számomra teljesen újak voltak; és ebből is látszik, mennyi tartalommal bővült a játék a DLC-k csodálatos, varázslatos, világmegváltó intézményének köszönhetően. Ez persze mindenképp öröm, de engem inkább az érdekelt, hogy a fent említett hibákat kijavították-e, és a Payday 2 is megkapta-e azt az extra réteg cukrot, amit minden más újrakevert játék. Nincsenek jó híreim.

Bűnözz velem, segíts nekem

Ami jó, hogy kevesebb egyáltalán nem lett. Négyfős csapatunkkal most már összesen 27 különböző melót teljesíthetünk, van egy rakás maszk (tényleg rengeteg), egy rakás fegyver (nekem, mint a lopakodós játékok fanatikusának, még mindig kiábrándító, hogy a legelején nem lehet hangtompítós pisztolyt választani, de oka van ennek is), és rengeteg módosító, amikkel az adott feladathoz igazíthatjuk őket. Ezeket, valamint a perkeket szintlépéssel és pénzzel tudjuk megszerezni, minél többet játszunk, annál gyorsabban és gördülékenyebben vihetjük végig a melókat.

Azt sajnos megint sikerült két perc után megállapítani, hogy ha egyedül indulunk neki a kalandoknak, végig egyedül leszünk. A gép által irányított társaink mozgó díszletek, néha lövöldöznek, de minden más szempontból használhatatlanok. Ezen gyakorlatilag semmit nem fejlesztettek, és ha három másik játékos nem is mindig kell, legalább egyvalakit muszáj magunk mellé találni, különben az élmény lényegesen rosszabb lesz, és nem csak a nehézség miatt; négy táskát egyedül, folyamatos kereszttűzben kicipelni a menekülőautóig fárasztóbb és frusztrálóbb, mintha a csapat minden tagja megragadna egyet, és libasorban kivonulnának, fedezve egymást. Ez van akkor is, ha lehal a zárfúró, újra kellene indítani, de mi épp azzal vagyunk elfoglalva, hogy a rohamrendőröket próbáljuk visszafogni.

A tesztelés alatt leginkább véletlenszerűen léptem be melókba ismeretlen emberek mellé, és sajnos nem sokat sikerült végigvinni. Az alapjáraton is idegesítő, hogy ha nem teljes a csapat, és bárki bármikor beléphet, akárhányszor valaki új csatlakozik (a misszió közepén, gyakran a legizgalmasabb résznél), egy töltőképernyő ugrik fel. Emellett meglepően sokszor írta a játék, hogy valaki kilépett (nem hiszem, hogy mindenki önszántából lépegetett ki-be), és a legidegesítőbb (hihetetlen, hogy ez 2015-ben még probléma), hogy ha a host kilép/lecsatlakozik, az egész küldetésnek vége. Ez elveszi az ember kedvét a folytatástól, remélhetőleg javítani fogják a közeljövőben.

A bűnözés sosem volt szép

Az Overkill csak a felbontást húzta feljebb, de még így sem tűnt fel, hogy bármi akár egy kicsit is szebb lenne. A textúrák felbontása alacsony maradt, és a játék PS4-en a stabil 30 fps-sel is küzd. Elnézhető, de már az előző generáción is többet vártunk volna, itt pedig még magasabban van a léc.

A Payday 2: Crimewave Editionnek pont ugyanazok a hibái, mint az első kiadásnak voltak; jó-jó, de csak amíg nem lesz jobb. Nincs még egy játék, amiben ennyire kidolgozták volna a bankrablásos-betőrős-alkalmanként randalírozós témát, és tényleg őszintén ajánlom azoknak, akiknek bejön a hangulat, valamint szeretnének hajnalokba nyúlóan co-opozni, de könnyen meglehet (főleg annak tükrében, hogy bár a maga módján, de a Battlefield Hardline és a Grand Theft Auto Online is elindult ebbe az irányba), hogy hamarosan jön valaki, aki kicsit több energiabefektetéssel mindent jobban csinál. Ha Xbox 360-on és PlayStation 3-on már próbáltátok, vagy épp PC-ről szívesen váltanátok konzolra, mindenképp a Crimewave Editiont válasszátok, de tartsátok észben, hogy itt a tartalom a lényeg, nem az – elenyésző mennyiségű – hibajavítás.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)