Hirdetés

PC-re és PlayStation 5-re is megjelenik a Nioh 2

|

Sőt, még az első rész is felújítva tér vissza a Sony vadonatúj konzolján.

Hirdetés

A Team Ninja által összerakott, 2017-ben megjelent Nioh egy kifejezetten ütős alkotás lett, idén pedig meg is kapta a folytatását, ami talán még az elődnél is szórakoztatóbbra sikeredett. Ezért is remek hír, hogy jövőre vadonatúj kiadásokban fog megjelenni mindkettő felvonás, amelyeknek hála szebb formában élhetjük majd át újra a szamurájos kalandokat PlayStation 5-ön, de a PC-s tábor számára is érkezett egy jó hír.

A Nioh-rajongóknak határozottan ajánlott megjelölniük a naptárban 2021. február 5-ét, ugyanis ezen a napon négy újdonsággal is bővül a franchise. A Nioh 2 - The Complete Edition PlayStation 4-re fog megjelenni, és az alapjátékon felül tartalmaz három DLC-t is, szóval elég jó vétel lehet azoknak, akik bepótolnák a folytatást. Emellett PlayStation 5-ön is átélhetjük a kalandot a Nioh 2 Remastered - The Complete Editionnek hála, de a Sony új konzolján elérhető lesz még a Nioh Remastered - The Complete Edition is, vagyis az első rész felújított változata. Ha pedig valaki esetleg a teljes kalandot szeretné pótolni vagy újraélni PS5-ön, annak kiváló választás lehet az összes DLC-vel megpakolt The Nioh Collection.

Hirdetés

A PS5-re megjelenő címek egyébként kivétel nélkül támogatják a 4K-s felbontást, villámgyorsan betöltenek, és akár 120 fps-sel is pörgethetjük őket. Sőt, még a PS4-es dolgainkat is magunkkal vihetjük, így ott folytathatjuk a kalandot, ahol a másik gépen abbahagytuk. Fontos még megjegyezni, hogy a Nioh 2 - The Complete Editionből ingyen csinálhatunk Nioh 2 Remastered - The Complete Editiont, valamint ha már megvan a Nioh 2 PS4-re, akkor a miénk lehet PS5-re a Nioh 2 Remastered, illetve a korábban megvásárolt DLC-ket is átvihetjük.

A fenti kiadásokkal egy napon pedig megérkezik PC-re is a Nioh 2 - The Complete Edition, tehát a DLC-kkel együtt zsebelhetjük majd be a szamurájos játékot. Ez az új verzió természetesen grafikai tuningokkal és beállításokkal érkezik, támogatja a 4K-s felbontást, és a Steamen vásárolhatjuk majd meg.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)