Hirdetés

PC-re is jön a Diablo Immortal, azt is tudjuk, hogy mikor

|

Mégsem maradnak le a PC-s játékosok a Diablo Immortalról.

Hirdetés

A Blizzard eredetileg még 2018-ban, egy hírhedté vált BlizzCon keretein belül jelentette be a Diablo Immortalt, vagyis a széria mobilos spin-offját. Akkor egy esetleges PC-s megjelenést firtató rajongói kérdésre határozott nemmel válaszoltak, de időközben sok minden megváltozott - nem mellékesen például épp felvásárolja őket az Activisionnel együtt a Microsoft.

A Diablo Immortalt rendező Wyatt Cheng pedig ma egy livestreamben bejelentette, hogy a játék PC-re is meg fog jelenni, sőt nem csak egész-billentyűzetes (választható lesz a klasszikus WASD-irányítás), hanem kontrolleres támogatást is kap.

Hirdetés

Teljes crossplay és cross save támogatással felvértezve érkezik meg a Diablo Immortal PC-re és mobiltelefonokra, vagyis simán játszhatnak majd egymással a különböző platformok játékosai, és a mentéseket is gond nélkül át lehet vinni. És ami mindezeknél még fontosabb: kiderült, hogy meddig kell várnunk a megjelenésre. A Diablo Immortal egészen pontosan 2022. június 2-án érkezik PC-re és mobilra egyszerre - természetesen ingyenesen. Az előregisztráció már elindult.

A bejelentéshez egy új előzetest is kaptunk:

A játék története egyébként a Diablo 2 és a Diablo 3 sztorija közé lőhető be, így nem túl meglepő módon Deckard Cain sem marad ki a bonyodalmakból.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)