Hirdetés

PES 2016 - az Euro 2016 DLC-ben nincs benne minden ország

|

Persze nem vagyunk egyedül rajtunk kívül további 8 csapat is licenc nélkül került be a játékba.

Hirdetés

Míg korábban az EA Sports készíthette az UEFA Európa-bajnokság hivatalos játékait, idén a Konami kapta meg a jogokat. A japán kiadó úgy döntött, nem jelentet meg egy teljes, csak ennek szentelt játékot, helyette egy ingyenes DLC-ben adja ki a kapcsolódó tartalmakat.

A PES 2016-ba mostanra legalább a nagyobb csapatok bekerültek, de nemrég még London Red és London Blue néven szerepeltek a legnagyobb angol klubbok. Úgy látszik, hogy a kiadó az EB apropójából kiadott Euro 2016 DLC-re sem akart sokat költeni, ugyanis nem licencelték le mind a 24 csapatot, csak 15-öt, így Románia, Svájc, Oroszország, Lengyelország, Belgium, Írország, Svédország, Ausztria és Magyarország is kimaradt a szórásból, emiatt pedig sem a mezek, sem a játékosok arcai nem lesznek valósághűek. Stadionok közül csak a döntőnek helyt adó Stade de France kerül be.

Ettől függetlenül a Konami azt ígéri, hogy a játékosok képességei és a csapatok attribútumai a valóságot tükrözik majd. A korábbi UEFA Euro játékokban minden nemzet szerepelt, még azok is, akik egyébként nem vettek részt az Eb-n. Az Euro 2016 DLC PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra március 24-én jelenik meg. Április 24-én jön egy PES 2016 újrakiadás, melynek lemezén szerepelnek az Euro 2016-os tartalmak, viszont csak PlayStation 3-ra és PlayStation 4-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)