Hirdetés

Amikor egy játék felújított változata is úgy néz ki, mintha előző generációs lenne

|

A bejelentést követően nem sokat láttunk a Phantom Dustból, de végre befutott egy komolyabb játékmenet anyag. Nem felhőtlen az öröm.

Hirdetés

A Polygon kollégái csináltak egy interjút a Phantom Dust újrakeveréséért felelős csapat kreatív dizájnerével, Adam Isgreennel. A fejlesztő elmondása szerint a játék felújítása sokkal nagyobb feladat volt, mint elsőre hitték.

Ha egy játék utolsó verziójának megvan a forráskódja, akkor sem lesz kész egy csapásra a remaster, de ha ez elveszik, akkor pláne komoly feladat a felújítás.

"A legnagyobb kihívás az volt, hogy amikor összeszedtük az eredeti japán projekt darabjait, nem találtunk végső forráskódot. Szóval minden, amit elértünk ezzel az verzióval, az visszafejtésből, és tényleges hackkelésből jött össze."

Amikor az emberek a bejelentés után kérdezgették, hogy az új változat 4:3-as lesz vagy 16:9, vagy hogyan is fog működni, a Microsoft Studios csak azért nem válaszolt, mert a forrás nélkül akkor még ők sem tudták megmondani. Most már tudják.

A játék Xbox One-on 1080p-ben fog futni, PC-n egészen 4K-ig lehet majd feltekerni, és nem csak felskálázott képet látunk majd: a program ténylegesen a beállított felbontásban fogja kirajzolni. Mozgás közben is láthatjátok ezt a lenti videón, ahol beszélni is hallhatjátok Adam Isgreent.

Az újrakiadás rengeteg extrával érkezik majd várhatóan idén nyáron.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)