Hirdetés

Phil Spencer ismét esküszik, hogy a Call of Duty lesz az új Minecraft

|

Ha a Microsoft megveszi az Activision Blizzardot, mindenki részesülhet majd a golyószórás élvezetéből.

Hirdetés

Már az Activision Blizzard felvásárlásának tavaly januári bejelentésekor nyilvánvaló volt, hogy a pénzt hozó Microsoftnak óriási csatákat kell majd vívnia a versenyhatóságokkal, a valóság pedig nem is okozott meglepetést, hiszen szép sorban az USA, az Egyesült Királyság és az Európai Unió illetékesei is felmutatták a stoptáblát. A döntnökök leginkább attól tartanak, hogy a Microsoft a nagy népszerűségnek örvendő Call of Duty széria túszul ejtésével torzíthatja a konzolos versenyt, elsősorban a piacvezető Sony kárára.

Az USA esetében a szakvélemény lezártnak tekinthető, így a Microsoft ott peres úton igyekszik megfordítani a szekeret, míg az óceán innenső oldalán még semmi sincs kőbe vésve, javában zajlik az üzlet engedélyezéséért folyó kampány. Ennek jegyében a redmondi vállalat képviselői újra és újra nyugtatják a kritikusokat, most épp az Xbox-részleg vezetője, Phil Spencer hallatta a hangját.

Hirdetés

Az Xbox első embere az Xbox On YouTube-csatornának adott interjút, amelyben az Activision is szóba került. Spencer elismételte a Microsoft gyakran hangoztatott hivatalos álláspontját, hogy elsősorban nem a CoD, hanem a mobilos terjeszkedés miatt fenik a fogukat cégre, amelynek például a Candy Crush széria révén jelentős bevételei származnak a telefonos szegmensből.

Magáról a Call of Dutyról nyilatkozva pedig ismét egy már ismert panelt sütött el, mely szerint a jelenleginél több csatornán szeretnék elérhetővé tenni a szériát, pont úgy, ahogy a 2014-ben felvásárolt Minecrafttel jártak el. Spencer egy füst alatt arra is kitért, hogy az üzlet esetleges nyélbe ütése után Xbox-exkluzív játékmódokkal és kozmetikai cuccokkal sem kell számolnunk a CoD-sorozatban.

A Microsoft terveit ellenzők gyakran hozzák fel a Starfield, a Bethesda idén érkező űreposzának példáját, amely a stúdió 2021-es felvásárlása miatt már csak Xboxon és PC-n jelenhet meg, miközben a fejlesztők korábbi játékai még multiplatformok voltak. A Microsoft Gaming fejese a témára reflektálva azt mondta, hogy ők a Starfield esetében sosem ígérték a régi gyakorlat folytatását, csupán azt, hogy minden egyes címnél egyedileg mérlegelik a célplatformokat, és hogy nem vonnak vissza már elérhető játékokat a rivális eszközökről.

Ti mit gondoltok, van még esélye a Microsoftnak nyélbe ütni az akvizíciót?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)