Hirdetés

PC-n is játszhatunk majd a klasszikus Xbox játékokkal?

|

Phil Spencer nem csak a Microsoft első konzoljának legjobb címeit szeretné számítógépekre is elhozni, hanem a Game Pass szolgáltatást is szívesen látná PC-n

Hirdetés

Phil Spencer hangsúlyozta, hogy kollégái nagyon utálják azt, amikor túl korán jelent be dolgokat, de most sem tudta magában tartani vágyait. 

A PC Gamernek adott interjújában ugyanis elárulta, hogy örülne annak, ha a klasszikus Xbox játékokat is sikerülne PC-n elérhetővé varázsolni. Itt azonban nem állt meg, hozzátette, hogy a Game Pass előfizetéses játékbérlési szolgáltatás (ami több mint 100 Xbox One-os és Xbox 360-as játékot tartalmaz) is remekül mutatna PC-n. 

Elmondása alapján az eredeti Xbox játékait jóval egyszerűbben lehetne emulálni, mint a 360-as felhozatalt. Sokat kell majd dolgozniuk rajta, de szerinte ez jelenti a jövőt - tette hozzá. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a Microsoft továbbra is a konzol és PC összeházasításában látja a jövőt. A Game Pass kapcsán Spencer elmondta, hogy mindenképpen PC-n is meg akarja honosítani a rendszert, ami szerinte remek üzleti modellt jelent a fejlesztőknek és a játékosoknak egyaránt.

Ti örülnétek, ha tényleg PC-n is elérhetővé válnának a régi Xbox játékok? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)