Hirdetés

Phil Spencer szerint a játékiparnak a legális emulációra kéne törekednie

|

Az Xbox feje úgy véli, fontos lenne megőrizni a játékipar örökségét a jövő generációinak is.

Hirdetés

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy jobb lenne, ha minden régen megjelent játékkal játszhatnánk a mai napig - és később is. Ennek a nemes ideának a megvalósítása viszont gyakorlatban általában akadályokba ütközik, ezért is történhetett meg, hogy az Xbox nemrég azt jelentette be, a jogi, technikai, és licencelési okok miatt befejeződött az Xbox visszafelé kompatibilitási program bővítése, pedig a teljes kínálattól nagyon messze jár az elérhető címek listája. A Microsoft gaming divíziójának feje szerint jó lenne, ha javulna a helyzet, bár az nem teljesen tiszta, ez alatt mit ért.

Hirdetés

Spencer nemrég egy, az Axiosnak adott interjúban adott hangot vágyának, hogy könnyebben hozzáférhetők legyenek a letűnt korok klasszikusai.

"Úgy gondolom, tanulhatunk a történelemből, abból, hogyan jutottunk el a mostani szintre kreatív szempontból. (...) Azt remélem - és azt kell mondanom, egyelőre csak reményként beszélhetek róla -, hogy az iparág közösen dolgozik majd legális emulációs megoldásokon, ami lehetővé teszi, hogy a modern hardvereken (az észszerűség határain belül) bármilyen régi program fusson, ami pedig azt tenné lehetővé, hogy bármilyen játékkal játsszunk"

- mondta az Xbox-főnök.

Spencer egyfelől joggal állíthatná, hogy az általa vezetett csapat élen jár ebből a szempontból, hiszen hat évig dolgoztak azon, hogy Xbox One-on és a új Series konzolokon is játszhassunk Xbox 360-as játékokkal és az eredeti Xbox felhozatalának egy részével. Másfelől viszont az ez idő alatt befektetett - valószínűleg nem kevés idő és pénz - is csupán arra volt elég, hogy két konzolgeneráció játékainak bő egyötödét tegyék elérhetővé. Ez pedig, akárhogy is nézzük, messze van a Spencer által felvázolt víziótól, hogy bármilyen múltbéli játékkal játszhassunk.

Persze, ha a többi konzolgyártó is hasonlóan gondolkozna, jobb lenne a helyzet. A legnagyobb lemaradásban ebből a szempontból talán a PlayStation van, ahol a PS4-es játékok túlnyomó többségével játszhatunk az új PS5-ön is, de az eggyel korábbi generációjukból teljességgel hiányzott például a visszafelé kompatibilitás. A Nintendo pedig furcsa üzleti modellekkel, online előfizetéséhez kapcsolja, vagy a nosztalgiára építő, de új hardverekbe csomagolja az emulátorait - arról nem is beszélve, hogy a rajongói játékok és kompatibilitási projektek elleni perek terén vezető az iparágban.

Emellett egyébként meg kell jegyeznünk, hogy az emulátorok elkészítése a  legkisebb probléma (némelyik modern platformhoz is gyorsan készül ilyen szoftver), a  régi konzolokat imitáló környezetek legalitásának legnagyobb akadálya az ott futtatott szoftverek kérdése. A legtöbb játékot ugyanis nem lehet törvényesen megvásárolni, az eredeti kiadók (ha még léteznek) sokszor vagy nem akarják, vagy nem tudják eredeti formájukban áruba bocsátani a klasszikusokat. Ezért a legtöbb retró érdeklődésű játékosnak maradnak az illegális másolatok, ami szintén nem azt az utat képviseli, amit Phil Spencer népszerűsítene.

"Azt gondolom, hogy ha mindenki megvehetné bármelyik játékot és ha egyszer megvette, továbbra is játszhatna vele, akkor az megfelelő iránymutatás lenne számunkra az egyész játékiparban"

- üzente kollégáinak és versenytársainak Spencer. Ezzel szemben sok kiadónál úgy érzik, a felújított változatok járhatóbb utat jelentenek, de erre épp nemrég kaptunk egy emlékezetes ellenpéldát.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)