Hirdetés

Új IP-n dolgozik a Platinum Games

|

A féktelen tempójú akciójátékok koronázatlan királyai máris dolgoznak a legújabb alkotásukon.

Hirdetés

A Platinum Games korunk egyik legzseniálisabb japán fejlesztőcsapata, akik a Devil May Cry-sorozat megalkotásáért is felelős Hideki Kamiya vezetésével olyan címeket tettek már le az asztalra, mint a Bayonetta, a Vanquish vagy akár a nemrég megjelent, nagyon egyedi Nier: Automata. Legutóbb akkor hallottunk róluk (legalábbis a Nier megjelenése előtt), amikor elkaszálták a Microsoft platformjaira készülő Scaleboundot, viszont egy videojátékos konferencián most a következő projektjük is említésre került.

A BitSummit nevű indie videojátékos show-t megnyitó előadáson a stúdió próducere, Atsushi Inaba megemlítette, hogy a stúdió egy teljesen új játékon dolgozik. Konkrétumok nem derültek ki a projektről, de mivel a producer hozzátette, hogy az IP jelenleg még nem igazán öntött szilárd formát, ezért valószínűleg még nincs is igazán semmi kőbe vésve a projektet illetően.

Jó látni, hogy a Scalebound kaszálása nem vett el semmit a csapat lendületéből, mi pedig kíváncsian várjuk a következő alkotásukat. Ti mit gondoltok? Hogy tetszettek a srácok legutóbbi művei?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)