Hirdetés

Nyílt világú lesz a Limbo fejlesztőinek új játéka?

|

A Limbót és az Inside-ot is jegyző Playdead egy rövidke videót is kiadott az új játékból, hogy egy kicsit felhívja a figyelmet az állásajánlatokra.

Hirdetés

Lassan négy éve, hogy megjelent a Playdead stúdió legutóbbi játéka, az Inside, mi pedig azóta is várjuk, hogy a brutálisan erős atmoszférájú játékokat fejlesztő csapat mikor áll végre elő egy újabb kalanddal. (Láthatóan nem sietnek, de elnézve munkájuk eredményeit, ez nem is baj.) Nemrég érkezett a hír, hogy a csapat következő játékát az Epic adja ki, amely minden fejlesztési költséget áll - még akkor is, ha a sikerhez új kollégákra is szükség van.

Hirdetés

A meghirdetett pozíciókra olyan programozók és művészek jelentkezését várják, akik értenek a TPS nézetű és open-world játékokhoz, és szívesen dolgoznának egy sci-fin, ami a galaxis egy távoli szegletében játszódik. Ezek alapján meglehetősen izgalmasnak hangzik a következő projekt, hiszen a Playdeadtől eddig csak 2D-s platformereket láthattunk. Mindehhez egy rövid videót is kiadtak a játékból, amiben ugyan sok dolog nem történik, de a projekt hangulatáról már ez is árulkodik:

Sem a Limbo, sem az Inside nem adott okot arra, hogy kételkedjünk a csapat tehetségében, így mi kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak kihozni az új koncepcióból. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)