Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - megnézhetjük az átdolgozott Erangelt és megismerhetjük történetét

|

Hamarosan indul a negyedik szezon, a PUBG Corp. már erre készít minket.

Hirdetés

A tesztszerveren elérhetővé vált a PUBG 4.1-es frissítése, ami az éles szervereken július 24-én aktiválódik. Ezzel együtt elindul a negyedik szezon is, és részben átalakul a játék első pályája.

Hirdetés

Erangel számos területét átdolgozták, megváltoztak épületek, tájak. A változásokat részben már láthattuk június elején, de az új évadot röviden összefoglaló videóban szintén megjelennek, valamint a készítők kiadtak egy rakás összehasonlító képet, amiket ebben a blogposztban tekinthettek meg. Megnézhetjük az Aftermath nevű új bérlet tartalmait is.

Ennél is érdekesebb az alábbi trailer, mely Erangel múltját ismerteti velünk. 1965-ben egy katonai támadás örökre megváltoztatta egy fiú életét, aki Erangel egyedüli túlélőjeként volt kénytelen felnőni. Végül nem a jók védelmezője lett belőle, de többet nem mondunk, indítsátok el a videót.

A frissítés továbbá balanszolja a járműveket, a fegyvereket, az életerő újratöltését is. Egyelőre PC-re jelenik meg, a konzolosoknak várni kell még, ők a korábbi, a BRDM-2-t és a Desert Eagle-t hozó frissítést kapják hamarosan. Részleteket a feljebb linkelt blogposztban láthattok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)