Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - kapaszkodást és egyéb újdonságokat kaptunk

|

A PUBG 30-as számú PC-s frissítése izgalmas újításokat hozott.

Hirdetés

Bár a PUBG Corp. csapatai már elkezdtek új projekteken dolgozni, a PlayerUnknown's Battlegrounds fejlődése nem áll meg, a szokásos, lassú tempóban halad tovább. Az Update #30 megint jobbá, izgalmasabbá teszi egy kicsit a játék PC-s változatát.

Hirdetés

A Flare Gunt használva hívhatjuk le a BRDM-2 páncélozott járművet, mely bármilyen terepen (földön és vízen) könnyen áthalad, és 2500-as HP-ja miatt sokáig bírja a strapát. Négyen férnek el benne, de nem lehet tüzelni belőle. A frissítéssel érkező új fegyver a régóta várt Deagle, mely minden pályán megtalálható lesz. 62-t sebez lövésenként, rakhatunk rá red dotot, holót, lézert, valamint bővíthetjük a tárját, és gy 3-as sisakot két lövéssel szétszed. Az üzemanyagos kannák innentől lövések hatására felrobbannak, úgyhogy akár csapdát is állíthatunk segítségükkel.

Játékmenet tekintetében a legnagyobb újdonság, hogy felkapaszkodhatunk tetőkre, kerítésekre, így olyan helyekre juthatunk fel, ahova korábban nem tudtunk. Még nem működik tökéletesen, de folyamatosan figyelik a visszajelzéseket, bővítik a lehetőségek számát. Fontos az is, hogy bekerül egy az Apexben látotthoz hasonló pingelős-kommunikációs rendszer, mellyel könnyedén tájékoztathatjuk pajtásainkat mindenről. A többi újításról itt olvashattok, kisebb kényelmi funkciók is érkeztek a frissítéssel, amik jobbá tehetik a játékélményt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)