Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - végre változtatnak a konzolos irányításon

|

Hamarosan befut a PUBG következő Xbox One-os frissítése, ami megkönnyíti majd a konzolos túlélők életét.

Hirdetés

A pisztolyokkal csak baj van a PUBG-ben. A töltény a legtöbbször fölöslegesen foglalja a helyet, és mióta lehet rájuk red dotot tenni, folyamatosan ide rántja be a játék őket automatikusan az elsődleges gépfegyverem helyett, persze a legrosszabb pillanatokban. Éppen ezért el is szoktam őket dobálni amint találok valami tisztességeset.

Hirdetés

Konzolon azonban még ennél is problémásabb volt a helyzet, ott ugyanis az Y gombbal lehetett váltani a fegyverek közt, és bizony ebben a ciklusban a pisztoly is benne volt, így ha a Kar98-ról akartál átváltani a shotgunra mikor rádrohant az ellenfél, akkor rendszerint először a pisztolyt húzta elő a karakter. Ez többé nem fordulhat elő, a pisztolyok ugyanis mostantól a D-padon vannak a közelharci fegyverekkel együtt. Változik a célzás is: az LT továbbra is az arcunkhoz emeli a fegyvert, az LB-vel viszont a nézet nem változik, csak a célzás lesz pontosabb.

A hamarosan megérkező frissítés számos bugot is javít majd, ezek teljes listájáról itt olvashattok bővebben.

Ti toljátok a PUBG-t Xboxon? Ha igen, mik az eddigi tapasztalatok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)