Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - így áll most a csalók elleni harc

|

Ugyan a PlayerUnknown's Battlegrounds készítői szerint a játékosok jelenleg könnyen csalónak nézhetik tisztességes társaikat is, a stúdió rengeteg cheatert talált, akiket egyből lapátra is tettek.

Hirdetés

A PlayerUnknown's Battlegrounds 1.0-ás változata sokat javított a játék állapotán, de az optimalizálás mellett a csalók elleni harc továbbra is a PUBG Corp. egyik végtelennek tűnő, de fontos feladata. Ez utóbbi kapcsán írtak nemrég egy blogposztot, amiben megnyugtattak mindenkit, aktívan dolgoznak a helyzet javításán.

Hirdetés

A stúdió elárulta például, hogy a munkatársaik tízmillió játékost és több millió adatnaplót böngésztek át, ez pedig meg is hozta az eredményét. Felismertek egy új mintát, ami egyértelműen azonosított számtalan csalót, ez alapján pedig nem kevesebb, mint százezer, tisztességtelenül a csirkevacsira törő felhasználót tiltottak ki örökre a PlayerUnknown's Battlegrounds meccseiből. Megígérték továbbá, hogy a csalók üldözését a jövőben is folytatják majd munkatársaik segítségével és új, automatizálható módszerekkel is, ráadásul vizsgálják a jogi lehetőségeit annak, hogy a Fortnite készítőihez hasonlóan ők is bepereljék egyes csalást segítő eszközök készítőit (ahogy talán az alábbi videó feltöltőjét is).

A PUBG játékosait viszont arra kérték, mások jelentésével kapcsolatban legyen egy fokkal óvatosabbak, mint korábban, ugyanis saját halálunk visszajátszása alatt egy bug miatt gyakran úgy tűnhet, hogy ellenfelünk nem fair módon kompenzálja a fegyvere visszarúgását, de ez csak egy hiba miatt tűnik így. 

Ti milyen gyakran találkoztok még csalókkal a PUBG-ben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)