Hirdetés

PlayStation 4 - a Gaikai mostantól PlayStation Now

|

A CES 2014-en a Sony bejelentette, hogy a Gaikai streamelős szolgáltatását PlayStation Now néven indítja útnak és új részleteket is közölt róla.

Hirdetés

Ha valamiért igazán izgatottak voltunk a PlayStation 4 bejelentésekor, az a Gaikai integrációja volt, amivel PlayStation 3-as játékokat streamelhetünk az új konzolunkra, vagy akár a Vitánkra is.

A PlayStation 4 kiadásakor ez a funkció még nem volt elérhető, de tegnap este Andrew House a CES 2014-en többet is elmondott a PlayStation Now-ról. A szolgáltatás nem csak a PS4-en lesz elérhető, de a Sony 2014-es Bravia okostévéibe is alapfunkcióként kapjuk őket és később még más gyártók wifis készülékein is megjelenik.

A PS Now a Netflixhez hasonló elven működik majd, csak itt a játékokat tároljuk a felhőben, amit PS4-ről (és később PS Vitáról) úgy érhetünk el, hogy belépünk a Sony Entertainment Network fiókunkba. Így a mentéseinket lényegében szabadon vihetjük egyik konzolról a másikra, sőt, ha szüneteltetünk egy játékot, egy másik eszközön is folytathatjuk a mókát. Ez kérem, varázslat.

A PS Now Amerikában már január végén béta fázisban lesz, a játékokat pedig egy havi előfizetéssel, vagy egyszeri tranzakciókkal érhetjük majd el. A hírek szerint a szolgáltatással olyan címek játszhatóak PS Vitán és Bravia TV-ken, mint a Beyond: Two Souls, a God of War: Ascension, a The Last of Us, vagy a Pupeteer. 

Az európai, vagy a magyar megjelenésről egyelőre nincs hír, de Amerikában már akár nyáron indulhat a buli. Mit szóltok hozzá?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)