Hirdetés

PlayStation 4 - az utolsó pillanatban vették ki a kamerát

|

Eredetlieg úgy volt, hogy a PlayStation 4 dobozában a továbbfejlesztett PS Eye egy példányát is megtaláljuk majd. Na, mostantól nem érdemes erre számítani, de a kamera kivételére a Sonynak jó oka van.

Hirdetés

Amikor februárban bemutatták a PlayStation 4 kontrollerét, megtudhattuk, hogy az irányítókar hátulján lévő színes panel elsősorban a PlayStation Eye-jal való kommunikációnál lesz hasznos.

A legfrissebb, az IGN-től kapott információk szerint a két eszköz együttműködésének köszönhetően használható funkciók csak akkor válnak elérhetővé,ha hajlandóak vagyunk extra pénzt áldozni ezért. Korábban még úgy tudtuk (nem csak mi, a viszonteladók is), hogy a PlayStation 4 különböző kiadásainak dobozában az alapgép és a DualShock 4 mellett egy új generációs PS Eye is helyet kap, de miután a Microsoft közölte, hogy az Xbox One 499 dollárba fog kerülni, a Sony azonnal cselekedett, és hogy a PlayStation 4-et egy lényegesen kisebb számot tartalmazó árcimkével láthassák el, a kamera „kidobásával” faragtak le az árból. Jelenleg még így is a Sony tervei tűnnek felhasználóbarátabbnak, de nem kizárt, hogy hosszú távon a Microsoft tud majd a piac nyereséges szereplője maradni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)