Hirdetés

PlayStation 4 - sokan szeretik a Share gombot

|

A Sony információi szerint a PS4 megjelenése óta több mint 6,5 milliószor kattintottak a megosztás gombra. A történet iskolapéldája annak, hogy vegyük rá a gamereket, hogy önként reklámozzák játékainkat.

Hirdetés

A Playstation 4 egy igazán érdekes új szolgáltatással érkezett, ami úgy tűnik, a játékosok tetszését is elnyerte.

A Share funkció lényege abban áll, hogy a játék során készített videókat és képeket azonnal megoszthatjuk, emellett pedig akár streamelhetünk is a Twitch-en vagy a Ustreamen, és minden szolgáltatás úgy működik, ahogy működnie kell (bár néhányan panaszkodtak arra, hogy a videók túl vannak tömörítve, a felbontásuk pedig kellemetlenül alacsony). A megjelenés óta eltelt időben már több mint 6,5 millióan osztották meg virtuális élményeiket másokkal (néhányan visszaélve a lehetőségekkel), mint azt a PlayStation Europe a tegnapi nap folyamán közzétette.

ó

Ezt látva a Microsoft foghatja a fejét, hogy nem épített bele valami ehhez hasonló, teljes körű megosztást biztosító funkciót az Xbox One-ba. A rivális konzolon egyelőre ugyanis még nincs Twitch stream támogatás, holott a Microsoft előszeretettel reklámozta.

Ti mit gondoltok? Szívesen megmutatnátok a világnak, mennyire vagytok ügyesek kedvenc játékaitokban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)