Hirdetés

A PlayStation 5 indulásakor nem maradunk exkluzív címek nélkül

|

Xbox Series X-szel ellentétben a PS5 bizony tényleg azonnal kap olyan játékokat, amelyek semmilyen más platformon nem lesznek elérhetőek.

Hirdetés

Nemrég egyértelművé vált, hogy egyetlen játék sem lesz Xbox Series X-exkluzív a konzol megjelenésekor, vagyis a Microsoft folytatja a jelenlegi generáción megkezdett üzletpolitikáját, és minden saját címüket kiadják PC-re. Sőt, Matt Booty, a Microsoft Studios vezetője elmondta, hogy még egy-két évig Xbox One-ra is megjelennek majd az új játékaik. A Sony viszont a jelek szerint teljesen más irányba indul. 

Hirdetés

Kotaku szerkesztője, Jason Schreier (aki igazi iparági bennfentesnek számít) arról számolt be, hogy információi szerint a PlayStation 5 exkluzív címekkel rajtolhat majd el idén év végén. Ez tehát azt jelenti, hogy bizonyos játékok csak és kizárólag PlayStation 5-re jelennek majd meg, nem kapnak még PS4-es verziót sem. Egyelőre csak multiplatform címek esetében tudjuk, hogy PS5-re is érkeznek: ilyen lesz a Watch Dogs: Legion, a Gods and Monsters, a Rainbow Six Quarantine, a The Lord of the Rings: Gollum, és a Godfall. Többször szóba került már, hogy bizonyos PS4-es játékok, mint például a Death Stranding, a Ghost of Tsushima, a The Last of Us: Part 2, vagy a Cyberpunk 2077 is kaphatnak majd a jövőben PS5-ös portot. Olyan játékokról viszont egyelőre még semmiféle konkrétumot sem árult el a Sony, amelyek csak az új konzolra érkeznének. Az efféle bejelentésekkel valószínűleg megvárják majd a PS5 hivatalos leleplezését, de jelenleg még azt sem tudjuk, hogy erre mikor kerülhet végre sor. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)