Hirdetés

PlayStation Experience 2015 - íme a Call of Duty: Black Ops III első DLC-je, jön a CoD-világbajnokság

|

A PlayStation Experience-en megtudhattuk, mit is jelent, hogy a PlayStation lett a Call of Duty otthona, ahogy azt is, hogyan száll be a Sony a Black Ops III esporttá varázsolásába.

Hirdetés

A Sony továbbra is rendkívül büszke rá, hogy sikerült elhappolniuk az Xboxtól a Call of Duty-sorozatot, így a 2015-ös PlayStation Experience-en is a show elején foglalkoztak a rekordeladásokkal nyitó shooterrel. Amellett, hogy elárulták a PlayStationös exkluzivitás hozadékát az első DLC-re nézve, kiderült az is, hogy komolyan gondolják az esport-részt is.

Az SCE képviselője elárulta, hogy az első, új pályákat tartalmazó Call of Duty: Black Ops 3 DLC-csomag, az Awakening 2016 elején érkezik, és a PlayStation-játékosok mindenki másnál harminc nappal hamarabb kapják meg. Az Activision korábban már leleplezte, de itt is újra bemutatták a Call of Duty World League nevű világbajnokságot, aminek a PlayStation lesz az egyik főpartnere. Ez azt is jelenti, hogy az Activisionnel közösen dobja össze a Sony azt a hárommillió dollárt, ami annak a bajnokságnak az összdíjazása lesz, ahová egy Pro és egy Challenger divízióból is bejuthatnak csapatok. A World League eseményeit egyébként ezen a weboldalon követhetitek figyelemmel.

Ti belenéztek majd a Call of Duty VB-be?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)