Hirdetés

PSX 2017 - végre megváltoztathatjuk a PSN nevünket?

|

A Sony vezetői korábban vonakodtak tőle, hogy megadják a játékosok fióknevének változtatási lehetőségét, de úgy tűnik, végül beadják a derekukat.

Hirdetés

Évek óta kérik a PS-játékosok, hogy   megváltoztathassák PSN-fiókjuk nevét, így az xXSepirothXx-szintű, ma már elég gáznak számító nevektől megszabadulhatnának anélkül, hogy játékaiktól és trófeáiktól búcsút kéne inteniük. Eddig úgy tűnt, erre nem kerülhet sor, de talán mégis sikerül ezt is megoldania a Sonynak.

Hirdetés

A PlayStation Experience nyitó előadását követő streamben, egy interjúban kérdezett rá a feature-re a műsorvezető, Greg Miller. Shawn Layden pedig a korábbi válaszaikkal ellentétben nem mismásolt, hogy technikailag nem biztos, hogy kivitelezhető a névváltoztatás és a trollokra sem fogta a funkció hiányát.

"A karácsonyi manók már dolgoznak rajta az Északi-sarkon."

- utalt arra, hogy még mindig folynak az ezzel kapcsolatos munkák a háttérben.

Layden ezután arra tért volna rá, hogy a látszathoz képest egy nagyobb és összetettebb feladatról van szó, de ezt a közönségben többen a szokásos PR-kifogások visszatérésének vették.

"Hé! Ti programozók vagytok? Szeretnétek helyettünk megoldani? Maradjunk annyiban, hogy szeretnénk olyan változásokat látni látni, amik miatt a következő PSX-en ezt már nem kell megkérdezned."

- fejtette ki a PlayStation-főnök.

Szóval ha minden jól megy, valamikor az elkövetkezendő évben a PSN nevünk megváltoztatása is megoldódik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)