Hirdetés

PlayStation Neo - csak pletyka, hogy erősebb a Scorpio?

|

A Sony Interactive Entertainment Europe elnöke beszélt a PlayStation Neo és a Project Scorpio pletykált teljesítménybeli különbségéről, valamint sok másról is.

Hirdetés

Természetesen azok a pletykák, miszerint a Project Scorpio sokkal erősebb lesz, mint a PlayStation 4 Neo eljutottak a Sony vezetőségéhez is. Többek között erről is kérdezte egy francia honlap, a JeuxVideo a Sony Interactive Entertainment Europe elnökét, Jim Ryan-t. 

Ryan először kifejtette, hogy miért nem mutatták be az erősebb konzolt az E3-as konferenciájukon annak ellenére, hogy az expó előtt megerősítették annak létezését. Rengeteg szóbeszéd látott napvilágot emiatt, ezért szeretné tisztázni a helyzetet: volt egy nagyon világos jövőképük, amit meg szerettek volna mutatni a sajtótájékoztatón és ez abból állt, hogy a játékokra összpontosítanak. Ezenfelül a Sony úgy gondolta, hogy a PlayStation Neo hivatalos leleplezésének ténylegesen tartalmaznia kellene a konzol előnyeit és alkalmazásait, de ez még korai volt. Az elnök újfent megerősítette, hogy nem lesznek az új konzolra exkluzív játékok, ezenfelül megemlítette, hogy logikus lenne számukra egy PlayStation 4 + PlayStation VR bundle-t összehozni, de még meg kell határozniuk előtte a stratégiájukat és megvitatni a partnereikkel a lehetőségeket. 

Az interjú legfontosabb része mégis az volt, mikor az elnöknél rákérdeztek azokra a pletykákra, amik a Neo és a Scorpio számítási teljesítménye közötti különbségről szólnak (állítólag a Neo 4,2 teraflopsos teljesítményére ráver 40%-ot a Scorpio). Elmondta, hogy ezek csak a pletykák ismételgetése és spekulációkba bocsátkozás, majd megemlítette, hogy amint a Sony hivatalosan is bejelenti a PlayStation Neo specifikációit, akkor részletesebben is beszél majd erről a témáról. A nyilatkozatot egy nagy és magabiztos nevetéssel zárta Ryan, mikor megérdeklődték tőle, hogy a szóban forgó híresztelések igazak-e.

Lehet, hogy a Sony - válaszul a Microsoft E3-as lépésére - meglepi majd a játékvilágot és egy hasonló erejű konzollal rukkol elő, mint a Project Scorpio? Vagy igaznak bizonyulnak a pletykák és gyengébb lesz? Ti mit olvastok le Ryan arcáról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)