Hirdetés

Törölték a FEZ 2-t, Phil Fish-nél végleg betelt a pohár

|

A nagysikerű puzzle platformer mégsem kap folytatást, készítője kiszáll a videojáték iparból.

Hirdetés

A FEZ bejelentésére még 2007-ben sor került, a végleges verzióra azonban egészen tavalyig várni kellett, ekkor jelent meg ugyanis a játék XBLA-n, majd idén májusban PC-n.

Aki látta az Indie Game: The Movie című dokumentumfilmet (olyan független fejlesztők munkáját mutatja be, mint például Jonathan Blow - Braid, Edmund McMillen, Tommy Refenes - Super Meat Boy), talán nem éri majd meglepetésként, hogy a FEZ alkotójánál, Phil Fish-nél ismét elpattant valami, ezért elbúcsúzhatunk a júniusi Horizon Indie Game Conference-n bejelentett FEZ 2-től.

Fish-ről annyit kell tudni, hogy alapjáraton elég ideges ember, aki nem bírja túl jól a személyét, vagy munkáját érő kritikát, érzelmileg rendkívül labilis. Látható volt ez a fentebb említett filmben is, valamint ez derül ki egy Twitter szájkaratéból, mely Fish és az Annoyed Gamer, azaz Marcus Beer között zajlott le. Beer rátámadt Fish-re és Jonathan Blow-ra, amiért még nem nyilatkoztak az Xbox One és a független fejlesztők közti kapcsolatról, Fish pedig elég durvákat szólt vissza, például azt, hogy Beer nyírja ki magát. Megy tehát egymás pocskondiázása rendesen, Fish azonban kb. 2007. óta folyamatosan ezt kapja, így (talán?) nem csoda, hogy betelt a pohár, és ez is közrejátszhatott a FEZ II kaszájában, melyről a fejlesztő Polytron egy Twitter bejegyzésben értesítette a rajongókat.

Fish ezúttal annyira megelégelte a támadásokat, hogy jelenlegi tervei szerint az egész videojáték ipart otthagyja, végleg kiszáll a buliból. "Jelenlegi tervei szerint", olvashatjátok, és azért írom ezt, mert az Indie Game: The Movie után nem lennék meglepve, ha mindez változna. A filmből kiindulva Fish-nek nyugalomra és egy olyan barátra van szüksége, aki segíti és támogatja, és ha mindez megvan, talán mégsem marad vágyálom a FEZ II. Legalábbis remélem, a FEZ ugyanis zseniális alkotás, mely a 2D világban élő Gomezről szól, aki megtudja, létezik még egy dimenzió. Miután ez kiderül számára - és számunkra - a játékban, a megszokott 2D-s platformer nézetet 3D-ben tudjuk forgatni, így juthatunk el újabb és újabb helyekre. Ízelítőül:

Mit szóltok? Fish vajon végleg kiégett?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)