Hirdetés

Fantasztikus rajongói mod köti össze a Half-Life és a Portal világát

|

Persze nem a Valve által írt sztoriról van szó, de a Portal: Outside Influence tökéletesen megteszi, míg a hivatalos változatra várunk. Sam Morris modja öt év munka után közelít a célvonalhoz.

Hirdetés

A Valve hatalmasat alkotott a Half-Life univerzumának megírásakor, illetve azzal, ahogy a Portal történetét is be tudták illeszteni ugyanebbe a világba. Az eddig elmesélt történetek azonban bőven hagytak fehér foltokat, így nem is csoda, hogy a rajongók szép számmal készítik el saját alkotásaikat a HL-sztorihoz kötődve.

Így tettek a nemrég a Steam Greenlighton zöld utat kapott Portal: Outside Influence készítői is. A munka legjavát Sam Morris végezte (ennek köszönhetően már öt éve tart a fejlesztés), de kapott külső segítséget is, főleg a zenével, a játékbeli szövegek megírásával és a szinkronnal kapcsolatban.

A játékban egy eddig nem látott Aperture-központon kell magunkat átküzdenünk, eközben pedig rengeteget megtudhatunk az itt folyó munkáról, és magáról a komplexumról, a dolgozók audionaplóit meghallgatva.

Morris elmondása szerint ezeket a System Shock inspirálta, de a pályák tervezésekor merített ihletet az Oddworldből, az eredeti Half-Life-ból és a Thiefből is. A történet egyébként a Half-Life és a Portal-univerzum (nem hivatalos) összekötése, így megjelennek majd a Combine emberei (és egyéb lényei) is. 

Technikai fronton főleg a grafikát tuningolta meg, illetve olyan apróságokat is lehetővé tett, hogy az újratöltés gombbal eltüntethetjük a kilőtt portáljainkat. Az új pályákon teljesen új eszközök és mechanizmusok is lesznek, amik az eredeti Portalon túlmutatnak, illetve néhány apróságot átemelt a modder a második részből is, például a zoomolás lehetőségét.

Akinek felkeltette az érdeklődését az Outside Influence, itt találja a projekt Greenlight-oldalát. Ahogy itt olvashatjuk, a mod befejezése után Morris tervez egy második részt is, ami már egy Portal 2-mod lenne, és ez tartalmazná a sztori második felét.

Mit gondoltok, megkapjuk valaha a Portal- és a Half-Life-sztorikat összekötő hivatalos Portal 3-at?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)