Hirdetés

Prey 2 - az előző generáció egyik legszebb játéka lehetett volna

|

A Prey 2-vel, ahogy korábban létezett, már soha nem játszhatunk, de a rendező mondott pár szót arról, hogy milyen lett volna, ha elkészül.

Hirdetés

Nagyot robbantott 2011-ben a Bethesda először a Prey 2 bejelentésével, majd az E3 2011-en bemutatott trailerrel, ugyanis a lineáris első rész után most egy nyitott világban lőhettük volna az idegeneket egy intergalaktikus fejvadász szerepében. Egy évvel később már arról érkeztek pletykák, hogy kukában landolt a projekt, amit a kiadó akkor még hevesen tagadott. Folyamatos volt az egymásra mutogatás és a bűnbakok keresése, míg végül 2014 októberében a Bethesda hivatalosan bejelentette, hogy törölték a Prey 2-t, és a játék így már soha nem fog megjelenni. 

„Egy olyan játék volt, amiben mi igazán hittünk, de sosem láttuk, hogy úgy menne a fejlesztés, ahogy kellett volna. Nem hozta azt a minőséget, amit mi elvárunk, ezért kukáztuk a projektet." - mondta akkor Pete Hines, a Bethesda elnöke, azonban most Chris Rhinehart, a Prey 2 rendezője a Developnak elárulta, hogy nem értenek egyet Hines állításával, hiszen már az alfánál jártak akkor, mikor a kiadó kihúzta a lábuk alól a talajt. Annál a pontnál tartottak, ahol visszalépve a fejlesztéstől szerkesztőként nézhették az összképet, majd eldönthették, hogy mely elemek kerüljenek kivágásra és miket polírozzanak tovább. 

Norm Nazaroff, a Human Head másik fejlesztője hozzátette, hogy személyes véleménye szerint a Prey 2 „az előző generációs konzolok legszebb játékai közé tartozott volna", továbbá - válaszul Hines októberi nyilatkozatára - kijelentette, hogy büszkék arra a munkára, amit végeztek, és egyedül csak azt sajnálják, hogy a játékosok nem láthatják az elképzeléseiket. 

Ugye nem csak a mi szívünk fáj miatta?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)