Hirdetés

Pro Evolution Soccer 2012 teszt

|

A Konami fociprogramja, amely a FIFA sorozat nagy versenytársa. Forradalmi változásokat nem hozott (ahogy a valódi foci sem), de amit nyújt, az megbízható.

Hirdetés

Sokan úgy gondolják, hogy a FIFA hihetetlen fejlődése és kereskedelmi sikere mellett a PES immáron "nem is rúghat labdába". Akik így gondolják, azok vagy elvakult FIFA-hívők, vagy nem ismerik a piaci viszonyokat. Tény, hogy a FIFA sokkal jobb eladásokat produkál, de a PES is szép számokat hozott, PS3-on például mintegy 2,2 millió példányt adtak el belőle (ez körülbelül a FIFA 11-eladások fele). Végül is kijelenthetjük, hogy két sikerjáték küzd egymással a fociprogramok piacán.

Még mindig jóval kevesebb a licenc

A FIFA sorozat nagy előnye mindig is a sokkal szélesebb körű licencelés volt, ez ezúttal sincs másképp. A PES-be a spanyol, holland és francia liga teljesen, az olasz az öszszes csapattal, míg az angol és a portugál csak néhánnyal került bele. Szokás szerint (és a moddereknek felkínálva) a két képzeletbeli liga, a PES és a D2 megint jelen van. Igazi PES-rajongó meg is elégszik ennyi csapattal, hiszen a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Libertadores kupa is megtalálható a játékban. Szóval van játékmód, lehetőség bőven – rengeteg válogatott, több egyéb csapat (például a Genk Kötelessel és Tőzsérrel) is játszható. Rájöttem, hogy ez a különbség a játékok között maximum arra jó, hogy lehet rá hivatkozni és pontokat levonni a végső értékelésből, ám számomra a PES élvezetéből sosem vett el a kevés licenc, de elfogadom, hogy sokakat zavar.

Azért azt említsük meg, hogy a portugál csapatok újak, sőt vannak új stadionok is: az Estadio do Luz, az Allianz Arena és a Juventus új torinói pályája is megtalálható a játékban. Fejlődik tehát a dolog, csak szépen, lassan...

 

Adj, uram, 11 kezet – vagy legalábbis annyi hüvelykujjat!

Na jó, ez persze durva túlzás, de azért mégis érdekes, ami történt. Ugyanis valamikor sok-sok éve a FIFA életében nagy dérrel-dúrral beharangozott funkció, az Off the Ball irányítás szépen megbukott. Hiába öltek bele sok milliót mind a kifejlesztésébe, mind a reklámjába, a játékosok nem szerették. Erre mi történik 2011-ben a Pro Evolution Soccer 2012-vel? Bizony, bekerült az Off the Ball kontroll. Gyakorlatilag ez a legnagyobb újítás ebben az évben. Őszintén szólva nemigen használtam eddig, aminek két oka van: a FIFA-s verzióra még mindig rossz visszaemlékezni, emellett a játékosok általában maguktól is elég intelligensen mozognak, így nemigen lett volna szükségem rá. Viszont ami kétségtelen előnye a PES-nek a FIFA-val szemben, és amin jócskán visszahozza a licenceléssel elvesztett pontokat, az az edzés lehetősége. Egyrészt rendelkezésünkre állnak a Training Challengeek, amelyekben a büntetőket, a szabadrúgásokat, a labdavezetést, a támadást és védekezést lehet gyakorolni. Ezek azért challenge-ek, mert kihívások: pontszámra, jutalmakra megy a dolog, miközben meg lehet tanulni, hogyan lehet jól lőni a büntetőt, szabadrúgást stb. Ugyanígy megtanít az Off the Ball kontrollra is. Az egészben az a jó, hogy nem kötelező használni, a gép addig magától mozgatja a játékosokat, amíg be nem avatkozunk – szóval az, hogy opcionális, az nagyon jó. A védekezésnél pedig nem árt gyakorolni, mivel a gép gyilkosan használja ki a lehetőségeit, még akkor is, ha elvileg a kapusok intelligenciája is sokat fejlődött tavaly óta. Lényeg, ami lényeg, itt jól lehet edzeni, és a büntetőt is könnyebb lőni, mint a konkurens játékban.

Rángasd már, adj neki!

Kétségtelen, hogy a fizikai motor itt szerényebb képességekkel rendelkezik, mivel nincs meg az az ütközésmodell, mint másutt. Azonban ez nem feltétlenül hátrány, hiszen így az ütközésmodellből adódó problémák, illetve bakik sincsenek meg.

Itt is lehet macerálni, huzigálni az ellenfelet, vagy eltartani a minket megtámadó védő elől a labdát – azt hiszem, ezek a jelenetek sokkal valóságosabbak, mint amikor a fél csapat felbukik egymásban a fizikai motor miatt. Ha pedig már közelről nézzük a játékosokat, az animációk száma többnek tűnik: változatosabbak, jobban összefolynak, több az egyik állapotból a másikba vezető animáció. Egyedül az zavart, hogy amikor nem sprintelünk, csak gyaloglunk a labdával, az elég „mozgássérültre” sikerült. Emellett pedig sajnos mindenki ugyanúgy „megy”, tehát ez elég furcsán néz ki néha.

Akik még sokat fejlődtek az előző PES részekhez képest, azok a kapusok: bátrabban lépnek ki, sőt néha kirepülnek, jobban helyezkednek, igyekeznek együtt élni a játékkal. Még mindig nem tökéletes a dolog, de sokkal jobb, mint például a tavalyi PES-ben láthattuk.

A játékvezetésen is políroztak, és bár néha nem túl hiteles ellenfél faltja nélkül lehozni egy komplett meccset, de hát nekünk néha befúj ezt meg azt. Ami miatt mégis kiemelem, az az előnyszabály sokkal jobb megítélése, illetve annak a képessége, hogy az előnyszabály után, amikor megáll a játék, a bíró képes sárga/piros lapot adni, ha úgy alakult előzőleg.

Folyamatos játék

Valamelyik nap Duncannel a szerkesztőségben arról csevegtünk, hogy vajon az új FIFA a legjobb fociprogram-e vagy sem. Amióta neki is megvan a FIFA 12, nagyon lelkes, hatalmas derbiket nyom a Liverpoollal. Elmeséltem neki, hogy amióta PES-t tesztelek, be sem töltöttem a FIFA 12-t, és ennek nemcsak az újdonság varázsa az oka. Egy olyan képességről szeretnék beszélni, amit nehéz megfogalmazni, vagy keretek közé szorítani, és ami nagyon szubjektív. A FIFA 12 minden kiválósága ellenére engem sokszor az európai rakkolós, hajtós, sárban vonszolós, bulldog-focira emlékeztet, ami kétségtelenül jó dolog. A PES pedig sokszor olyan, mint a dél-amerikai szupertechnikás foci: megy a labda lábról lábra, gyönyörűen, élvezetesek az összjátékok, a paszszok, az akciók, öröm nézni a kombinációkat.

Én pedig – utáljatok ezért, ha akartok – a délamerikai pengés focit sokkal jobban kedvelem, mint az európai fogösszeszorítós, hajtós futballt. Ez, mint említettem, totálisan szubjektív, emiatt azonban a PES számomra sokkal jobban, szebben játszható és izgalmasabb. Futnak a szép akciók, a gyönyörű passzok, a pengés megoldások, és néha nemcsak a közönség hördül fel, hanem magam is – a FIFA esetében pedig robotolunk, robotolunk és káromkodunk, ha a sok robotolás után mellément a helyzet. Ezért néztem utána más PEScikkeknek is, és több értékelésből is kiderült, hogy ezt mások is észrevették. Persze nem volt nehéz, mert a sorozatra jellemző volt a folytonosság, gördülékenység, de ebben az évben nagyon jól sikerült.

Térjünk ki még a prezentáció kérdésére is. A közvetítés megfelelő, nem kimagasló, de élvezetes, a visszajátszások jók (az automatikus replay lehetősége gól után nem tudom, hogy kikapcsolható-e, de egy idő után kicsit idegesítő), a stadionok szépek, a hangok jók – szóval idegesíthetjük a szomszédokat azzal, hogy olyan meccset nézünk a tévében, amelyet hiába próbálnak megtalálni a távkapcsolójukkal. A Pro Evolution Soccer 2012 sokkal polírozottabb, igényesebb játék, mint előző évi „testvére” – ha így halad a sorozat, egy-két év, és a FIFA megint gondban lehet.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)