Hirdetés

Pro Evolution Soccer 2018 teszt - van még igazi alternatíva a FIFA mellett

|

A Konami-féle focis játéksorozat, a Pro Evolution Soccer aktuális része újra bizonyította, hogy az EA FIFA szériája mellett is képes labdába rúgni egy játék.

Hirdetés

Idén végre a PC-s sporttársak is teljes pompájában élvezhetik a Konami focis játékát, ráadásul több kisebb-nagyobb, ám fontos újítás is helyet kapott a PES 2018-ban. Mielőtt azonban ezekre rátérnénk, nézzük meg gyorsan, mit nem sikerült kipofozni a tavalyi rész óta.

Hirdetés

Mellé

Sajnos nem érzékeltünk javulást a játékvezetők szakmai felkészültségével kapcsolatban: van, hogy egy kisebb lökést is lefújnak, de a hátulról történő páros lábas becsúszást nem. Hasonló a helyzet a büntetések kiszabásával: a semmire jobb esetben sárgát, rosszabb esetben pirosat kapunk, míg az önjelölt terminátorok és amatőr pankrátorok megússzák egy figyelmeztetéssel. Kár. Maradt a lassú és ronda menü is; 2017-ben illene már valami dizájnosabbat villantani, vagy legalább a kezelhetőségen finomhangolni, de e tekintetben még nem történt előrelépés. Ahogy a meccs közbeni apró megakadások ügyében sem: ha kimegy a labda, és bedobás, szabadrúgás, kirúgás vagy szöglet jön, mi pedig lenyomjuk az átvezető animációt, egy pillanatra megfagy a kép, mintha a program akkor számolná újra, ki hol volt, és kit hová tegyen le a pályán. Ez a probléma is túlélhető, de kissé darabossá teszi a játékélményt, ráadásul már több éve zsinórban. Igazán ránézhetnének már a dologra a Konaminál, nem értjük, őket ez miért nem zavarja. És nemcsak ez, hanem a kommentár sem, mert hát ezzel is évek óta gond van: ideje lenne új szakembereket szerződtetni, és pontosabban leprogramozni a bizonyos akciókra hallható reakciókat.

Ha PES, akkor nem mehetünk el szó nélkül a megvásárolt csapatlicencek mellett sem, amelyekből évről évre egyre többet kapunk, ám még mindig nem eleget. Ezekkel nem lesz gond: FC Barcelona (na jó, ez kakukktojás, bővebben lásd a Neymar-incidenst), FC Inter Milan, Borussia Dortmund, Liverpool FC, Valencia CF, Fulham FC, valamint az UEFA-bajnokok ligája és az UEFA Európa-liga. A többivel viszont… Itt van például a magyar válogatott, akikkel, valljuk be, életérzés letolni egy-két meccset, de nem a PES-ben: arcképek nincsenek, és olyan nevek vannak, mint például P. Tillotson, Q. Price vagy A. Hemmings - csak hogy párat említsünk. Persze aki nem riad vissza a piszkos munkától, megoldhatja a dolgot egy kis trükközéssel (a "pes+2018+option+file" kombinációra érdemes rákeresni), de mindez csak PC-n és PS4-en működik, az Xbox One-os sporttársak ebből a megoldásból is kimaradnak. Licencproblémák ide, kamunevű játékosok oda, Usain Bolt többszörös olimpiai és világbajnok futó bekerült mint a leggyorsabb játékos, ami tök jó, csak azt nem értjük, mit keres egy focis játékban. No sebaj, következzenek a pozitívumok!

Góóól!

Az elmúlt években a PC-seket valamiért hanyagolta a Konami, ami 2015-ben tetőzött a PES 2016-tal: a PC-s verzió jócskán elmaradt next-gen társaitól (beszédes az idézet is). Idén végre a PC-s változat is teljes pompájában ragyog mind a grafikát, mind a játékmenetet tekintve. A Konami az Nvidiával karöltve talált megoldást az eddigi problémákra, és még egy őrületes Ansel funkciót is kapunk, amivel sima 2D, 3D és VR pillanatképeket is lőhetünk a játékból, feltéve, hogy arra alkalmas GTX-kártyával rendelkezünk. A látvánnyal tehát nincs gond, de mi a helyzet a játékmenettel?

Tisztelettel jelentem, azzal sincs probléma. A játékmenet ugyan hangyányit lassabb lett, de ez még inkább előnyére válik a játékkép egészének: még valósághűbbek, még taktikusabbak az összecsapások, még jobban odafigyelve kell kiviteleznünk támadásainkat. Ez többek között a Real Touch+ funkciónak is köszönhető, amelynek lényege, hogy a játékosok minden testrészükkel reagálnak a labdára és az ellenfelekre. Ezáltal realisztikusabbnak érződik a labdavezetés, a fedezés, a passzolás és a labdaátvétel. A pontrúgásokból kivették a célzónyilakat, amit szokni kell, de több kameranézet is a rendelkezésünkre áll, hogy belőjük a belőni valót, ami már csak azért sem lesz olyan könnyű, mert a hálóőrök is fejlődtek: ügyesebben védenek, mint korábban. Az pedig, hogy már hátrafelé passzolva is kezdhetünk a kezdőkörből, már csak hab a tortán.

És ami igazán szívet melengető, és nem utolsósorban a kontrollerek élettartamát is jótékonyan megnövelő (értsd: mérgünkben nem helyezzük őket lágyan a földre, a fal érintésével) "újítás", az online rész kipofozása: eltűntek az apró akadások, amelyek megnehezítették előre kitervelt támadásaink hibátlan megvalósítását, no meg gyakran megszakadt a kapcsolat is, vagy ellenfelet nem talált nekünk a gép. Most viszont nincs más dolgunk, mint a meccsekre nyomni, és akadás, váratlan megszakadások nélkül élvezni az online összecsapásokat.

Ziccer

Új játékmódok is érkeztek az idén: a 2v2, illetve 3v3 online kooperatív meccseken pajtásainkkal karöltve küzdhetünk meg más társaságokkal, a mérkőzések végén pedig részletes statisztikákat kapunk teljesítményünkről. Visszatért a közönségkedvenc Random Selection Match is, ami utoljára a PES 6-ban kapott helyet, még 2006-ban. Ennek lényege, hogy ellenfelünk és mi is kiválasztunk magunknak több egyesületet és/vagy nemzeti tizenegyet, amelyekből a gép összesorsol nekünk egy csapatra való játékost. Mielőtt azonban kiállnánk randomizált csapatunkkal a másik ellen, játékosokat "lophatunk el" riválisunktól, ahogy ő is tőlünk. Így aztán újabbnál újabb kihívások elé állíthatjuk partnerünket és magunkat, taktikai érzékünket megcsillogtatva: nem feltétlenül a legerősebb játékost érdemes elcsenni tőle, ott van például a kapusa is. No meg az sem mindegy, mi melyik játékosunkat védjük le, és ki tudjuk-e sakkozni, vajon ő kivel tett így. Próbáljátok ki, érdemes! Faragtak ezt-azt a meglévő játékmódokon is: a Master League-be például bekerültek a szezon előtti bajnokságok, plusz új átvezetőket kaptunk, a myClubban pedig már típus szerint is szűrhetünk a játékosokra, hogy könnyebb legyen összeállítani álomcsapatunkat.

PES vs FIFA

Minden évben felmerül a kérdés, hogy vajon a PES vagy a FIFA a jobb játék, de mi nem feltétlenül tennénk le a garast egyik mellett sem, méghozzá azért, mert más-más kategóriában szerepelnek. Míg a PES inkább a szimulációra fekszik rá, addig a FIFA az arcade-os, gyorsabb játékmenetet képviseli. Mondjuk speciel ez idén pont változni fog, de erről majd a FIFA tesztben mesélünk. Szóval lényeg a lényeg, aki eddig a PES-sel játszott, az ezután is azzal fog, aki pedig a FIFA-val, nem most fog váltani. Viszont mindenképp érdemes tenni egy ingyenes próbakört a rivális világában, hátha megtetszik egy olyan funkció a másikban, amely saját kedvencünkből hiányzik. Erre pedig legjobb megoldás a demó letöltése; nem áll semmiből, aztán ki tudja? Egy fifaarcból pespajti válik, vagy épp fordítva. Egy biztos: mi mindenkinek jó játékot kívánunk!

Pro Evolution Soccer 2018
Idén végre PC-n is választható alternatíva a PES.
Ami tetszett
  • Realisztikusabb játékmenet
  • Sokat javult az online
  • PC-n is jól néz ki
Ami nem tetszett
  • Bírók
  • Akadások játék közben
  • Menü
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)