Hirdetés

Még mindig érkezik hackelés elleni frissítés a PS Vitához

|

Noha a Sony lassan teljesen megszünteti a kézikonzol támogatását, azért nem engedi át teljesen a hackerek garázdálkodásának.

Hirdetés

A Playstation Vita dicső napjai már rég leáldozóban vannak, ennek végleges jele az volt, amikor a Sony tavasszal Japánban is leállította a gyártását. Noha a szigetországban még gyártanak kártyákat hozzá, de a világ többi részén már végleg megszűnt a támogatás hozzá, a jelek szerint azonban a hackerek még rá tudják venni a Sonyt, hogy törődjenek a konzollal. 

Hirdetés

Egy Andy Nguyen nevű hacker kifejezetten a kézikonzolhoz gyárt exploitokat, amikkel egy kicsit bele lehet piszkálni a Vita rendszerébe. Úgy tűnik azonban, hogy a Sonynak ez egyáltalán nincs az ínyére, hiszen nemrég kiadtak egy firmware frissítést, ami azonnal ellehetetlenítette a hacker legutóbbi projektjét. Ezt Nguyen csak annyival kommentálta:

"Nos, úgy látszik, hogy a Sony nem szeretné, ha jól szórakoznánk."

Valószínűleg azért törődik még a cég a Vitával, mert Japánban most is viszonylagos népszerűségnek örvend, noha valószínűleg a Nintendo Switch lassan, de biztosan teljesen átveszi majd a helyét a kézikonzol piacon, pláne ha megjelenik a Switch Lite is.

Nektek volt PS Vitátok? Milyen élményeitek vannak a Sony hordozható konzoljával?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)