Hirdetés

PS4-re is megjelenik a Horizon Forbidden West, a Spider-Man: Miles Morales és a Sackboy

|

A Sony úgy döntött, jelenlegi generációs platformjára is kiadja a PlayStation 5 három játékát.

Hirdetés

Egy nagyon tartalmas, izgalmas előadást tartott ma a Sony, ahol a PlayStation 5 ára és megjelenési dátuma mellett az is kiderült, milyen játékok fogják színesíteni a felhozatalt. Érdekes, hogy a legtöbb PC-re is megjelenik, köztük a Demon's Souls remake-jével, valamint a Final Fantasy XVI-tal, ami viszont az Xboxokat kihagyja.

Az előadást követő blogposztjában a Sony amellett, hogy kiemelte a most bejelentett újdonságokat (például a Devil May Cry 5 Special Editiont, a Hogwarts Legacyt és a God of War 2-t), elmondta azt is, hogy néhány exkluzívja PlayStation 4-re is megjelenik.

Hirdetés

A cégnél tudják, hogy mindenki más ütemben vált generációt, de nem akarják, hogy a legjobb élményekből kimaradjanak azok, akik ilyen-olyan okból sokára térnek át PS5-re. Az új konzollal együtt, november 12-én (nálunk 19-én) startoló Marvel's Spider-Man: Miles Morales, a Sackboy - A Big Adventure, és a jövőre érkező Horizon Forbidden West bár mind-mind kihasználja a PS5 előnyeit, futni fog PS4-en, és aki a régebbi konzolra veszi meg őket digitálisan, ingyen frissíthet az új változatokra, aki pedig lemezesen, csak a lemezmeghajtós PS5 esetében élhet ezzel a lehetőséggel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)