Hirdetés

Ilyen játékokkal startolt el a PlayStation 4 és az Xbox One

|

Most, hogy hamarosan kiderül, melyek lesznek a PlayStation 5 és az Xbox Series X első játékai, visszatekintünk arra, milyen volt a kínálat 2013-ban, miből válogathattunk új konzoljaink mellé, és milyen változásokat hoztak a sikeres és bebukó újdonságok.

Hirdetés

A következő konzolgeneráció indulása egy kicsit más lesz, mint az eddigiek, ugyanis mind a PlayStation 5, mind az Xbox Series X kompatibilis a jelenlegi konzolok (utóbbi a teljes Xbox termékcsalád) számos játékával, így eleve rendelkezésre áll majd párszáz cím, amivel melegen tarthatjuk a konzolokat. 

Persze az ember nem azért vesz új gépet, hogy régi játékokkal játsszon. Pár héten belül kiderülhet, milyen játékokat tartalmaz majd az új masinák kezdő felhozatala, és reméljük, jobb alkotások várnak minket, mint a jelenlegi generáció hajnalán - akkor ugyanis az exkluzívok a középszerűségben ragadtak, csak a multiplatform játékok mentették meg a helyzetet. Lássuk is, miből válogathattunk 2013 ünnepi időszakában.

Hirdetés

PlayStation 4 - első exkluzív játékok

Van úgy, hogy egy exkluzív is elég az óriási sikerhez (lásd: Nintendo Switch és a The Legend of Zelda: Breath of the Wild), de ha a PlayStation 4-hez csak a Sony saját játékaiból válogathattunk volna, valószínűleg sokkal szerényebben alakul a konzol startja. 

A legütősebb újdonságnak a Killzone: Shadow Fall tűnt, a Sony és a Guerrilla Games népszerű PlayStation-ös szériájának folytatása, aminek látványa tényleg lenyűgöző volt, de a sztorija és az ellenfelek viselkedése hagyott kívánnivalót. Nem lett túl emlékezetes (igaz, 2 millió példány így is elkelt belőle), viszont a Guerrilla így legalább foglalkozhatott valami mással: négy évvel később megszülethetett a Horizon Zero Dawn, ami meg a generáció egyik legjobb játéka lett, több mint 10 millió eladott példánnyal.

Sokkal kevesebbet vártunk, és kevesebbet is kaptunk a Knacktől. Lehetett volna egy jópofa, szórakoztató platformer, az alapkoncepciója (a főszereplő kis lény képes méretet változtatni) nem volt rossz, de meglepően nehézre sikerült, a sztorija erősen felejthető volt, és igazából egyetlen eleme sem tette emlékezetessé. Nem is értettük, miért kapott folytatást 2017-ben; bár az legalább jobb kritikákat érdemelt ki.

A legjobb új exkluzívnak így a Housemarque retro shooterét, a Resogunt mondhatjuk. A Space Impactet és számos más régi játékot idéző, látványos, űrhajós bullet hell tökéletesen ki tudott kapcsolni minket, simán futott (az is igaz, hogy nem volt nagy erőforrásigénye). Érdemes még megemlékezni a The Playroomról is, ami egy jópofa, ingyenes minijáték-gyűjtemény / techdemó volt azoknak, akik PlayStation Camerát is vettek az új konzol mellé, valamint a platform egyik első free-to-play játékáról, a nem túl érdekes, de PS4-en máig futó Blacklight Retribution című cyberpunk shooterről, vagy a lassan magára találó DC Universe Online-ról. Egyedül a Warframe tudott a kezdetek óta érdemi népszerűséget fenntartani.

A digitális játékok között egyébként főleg PS3-ról vagy PlayStation Vitáról átportolt címeket láthattunk. A flOw-t, a Flowert és a Trine 2-t már régen is szerettük, de a Contrast, az Escape Plan, a Forced, a Super Motherload, a Doki-Doki Universe és a Sound Shapes egyáltalán nem hagyott mély nyomot. Ha ezek többségét nem tolják oda ingyen a PlayStation Plus előfizetőknek, lehet, nem is figyelünk fel rájuk.

Lapozz a következő oldalra az Xbox One-os és multiplatform játékokért!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)