Hirdetés

Kipróbáltuk a PlayerUnknown's Battlegrounds Xbox One-os változatát, és nem dobtunk hátast

|

Xbox One-on és Xbox One X-en is nyúztuk az év legnagyobb durranását, és köszönjük, de egyelőre maradnánk a PC-s változatnál.

Hirdetés

Ma hivatalosan is elrajtolt a PUBG PC-s változata, a napokban azonban nemcsak ennek, hanem az Xbox-os indulásnak is örülhettek a rajongók, hiszen a játék egy héttel ezelőtt bekerült a Game Preview programba. Ez gyakorlatilag az Xbox Early Access-ének felel meg, így korai lenne még pálcát törni a játék felett, de mivel nem egy ingyenesen kipróbálható változatról van szó, érdemes tisztában lenni a konkrétumokkal.

Hirdetés

A PUBG Xbox One-os buildjét már a nyáron is mutogatták, igaz, akkor még PC-n futott a játék (mi sem értettük a koncepciót). Aztán a megjelenés közeledtével a csapat büszkén jelentette, hogy 60 fps a cél, de az őszintét megvallva mi már azzal is beérnénk, ha sikerülne tartani a stabil 30-at. A héten egy méretes javítócsomag is érkezett, ezt követően ugrottunk rá igazán a játékra, de azt azért nem lehet mondani, hogy ég és föld lenne a különbség.

Akadozó élmények

Az Xbox One-os és One X-es változatok közt alapvető különbség, hogy előbbi 1080p-ben, utóbbi natív 4K-ban renderel (ezt ugye supersamplinggel húzzák le annál, akinek nincs 4K-s megjelenítője). A felbontásnak azonban ára van, és ez a textúrákon is meglátszik. Korábban meglepő módon az Xbox One felismerte, ha a kontroller mellé egy billentyűzetet csatlakoztattunk, és ezzel nemcsak irányítani tudtuk a karakterünket (mielőtt túl izgatottak lennétek, egértámogatás nincs, így túl sokat nem profitál az ember a dologból), hanem olyan menüket is elértünk, amiket kontrollerrel nem. Például a beégetett grafikai beállításokat, amelyekből kiderül, hogy az Xbox One-os változat Very Low, míg a One X-es Medium grafikán fut. Nem emlékszem, mikor láttam utoljára ilyen textúra pop-int, de az biztos, hogy nem sűrűn fordul elő. Már ugrás közben is nagyon észrevehető (bár talán még itt a legkevésbé zavaró), játék közben pedig rendszeresen meglepi az embert egy felbukkanó sziluett. Egy olyan játékban, ahol a legapróbb pixeleket próbálja meg ellőni az ember, ez nem kifejezetten szerencsés.

Ha már nem kifejezetten szép, legalább lehetne stabil, de egyelőre ezen a fronton sem remekel a konzolos PUBG. Xbox One-on és One X-en is beesik az fps, ugrás közben egészen 15 környékére, és bár játék közben nem ennyire katasztrofális a helyzet, azért a stabil 30-tól messze vagyunk. A One X ezen a téren valamivel jobban teljesít, de vannak olyan részek, ahol csak ez dobja el a képkockákat, míg az Xbox One tartja a tempót. A patch mindenképp jót tett, de továbbra is van egy kifejezetten aggasztó dolog: a képkockaszám rendszeresen beesik, ha ellenfél van a közelben. Nem csak akkor, amikor 15 ember ugrik az iskolára, hanem akkor is, ha elhajtunk egy épületcsoport mellett, amiben bújik valaki. Mintha megszólalna a pókösztönünk. Game breakingnek talán nem mondanám, de nyilván nehéz úgy csapdát állítani, ha tudják, hogy ott vagyunk, arról nem is beszélve, hogy a kritikus tűzharcokban beeső fpsnél nem sok dühítőbb dolog van a világon.

Találj el, ha tudsz!

Bőven lehet még javítani a netcode-on is. A játék érezhetően nehézkesebb, lassabb, kevésbé reszponzív, mint PC-n, néha visszaugrunk pár képkockát, vagy egyszerűen csak nem jutunk be egy ajtón. A rubber banding elég fájdalmas tud lenni, amikor gyorsan akarunk kilootolni egy helyet, vagy menekülünk valaki elől. Az ajtónyitogatást és a cuccok felvételét komoly input lag nehezíti meg, ami a tűzharcokra is rányomja a bélyegét. Ha pedig távolról akarna lelőni az ember valakit, akkor ilyen helyzetekkel szembesül (gyakorlatilag minden 100 méternél messzebb levő embert így láttam a meccsek során):

Egy játékban, ahol teljes ballisztikai modell van, így biztosan nem fogunk senkit eltalálni. Kontrollerrel mesterlövészkedni egyébként sem könnyű, de ettől eltekintenék, ha az irányítás egyébként rendben lenne. A Microsoft nagyon büszkén jelentette, hogy az Xbox Advanced Technology Group és a Gears of Wart fejlesztő The Coalition is besegített, hogy sikerüljön átültetni az irányítást kontrollerre. Legalább van, aki tudja a csattanóját annak a viccnek, ami úgy kezdődik, hogy:

"Hány dizájner kell ahhoz, hogy tisztességes legyen az inventory és térképhasználat a PUBG-ben?"

Mindkettőben halál navigálni, ami tovább lassítja a játékmenetet. Olyan nehéz lett volna a tárgyfelvétel mellé egy 'equip as primary weapon' gombot is berakni? Hogy a földön lévő red dotot azonnal felpattintsuk a fegyverre, és ne kelljen matatni a menüben? Vagy valami értelmes gombbal lerakni a jelölőt a térképen, ne adj' isten ugyanazzal felvenni? Káosz az egész, és bár idővel és megszokással sokat gyorsulunk majd, biztos, hogy létezik ennél jobb megoldás.

Beep beep!

Technikai oldalról tehát még bőven van hová fejlődni, de nagyon remélem, hogy már van dedikált dizájner csapata is a konzolos változatnak, mert a játékmeneten is van mit csiszolni. Bízom benne, hogy a PC-s és konzolos változat elkülönül majd a jövőben, mert míg PC-n ilyenekkel találkozik az ember...

...addig konzolon az autó jelenti a legnagyobb biztonságot. Az egyik meccsben már csak 9-en voltunk életben, amikor taktikai lövöldéből Carmageddonba csapott át a játék, és 4 UAZ meg 2 buggy rodeózott azon a terítőnyi mezőn, ahol mi lapítani próbáltunk. Mivel itt sokkal nehezebb kilőni a sofőröket, egyre többen folyamodnak ehhez a taktikához. Ha viszont könnyebben felrobbanthatóak lennének a kocsik, az nagyon fájna a PC-s játékosknak. Hasonló a helyzet a fegyverek balance-olásával is: távolsági harc nem nagyon van, amikor pedig egymás szájában állnak az emberek majdnem mindegy, mekkorát rúg vissza a fegyver. Éppen ezért az AK az egyik legbrutálisabb dolog, amire egy túlélő ráteheti a kezét, ha viszont nerfelnék, PC-n senki nem használná (már így is kevesen veszik fel egyáltalán). Egyszerűen más játékélményre van szükség konzolon, és ehhez kell igazítani az egyes elemeket. Remélhetőleg ezt a Bluehole-nál is felismerik, és hajlandóak lesznek kettéválasztani a két portot.

Messze még a vége

Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy egy korai hozzáférésű játékról beszélünk. A PUBG PC-s változata rengeteget fejlődött az elmúlt 9 hónap alatt, és mostanra nemcsak a bugok nagy részétől sikerült megszabadulni, hanem optimalizáció terén is hatalmas áttörést jelentett az 1.0, így ha 60 fps-sel várhatóan nem is repeszt majd a konzolos port, abban azért bízhatunk, hogy végül egy stabilan futó játékot vehetünk a kezünkbe. Ha választhattok, hogy PC-n vagy Xboxon próbáljátok-e ki először a játékot, akkor mi az egér-billentyűzetes irányítást és a már hivatalosan is elrajtolt változatot javasoljuk, de ha szeretnétek végigkövetni, ahogy a PUBG (remélhetőleg) ronda hernyóból milliók által imádott pillangóvá válik, akkor vessétek rá magatokat az Xbox One-os változatra. Csak ne felejtsétek el, hogy ez a játék még nincs kész!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)