Hirdetés

Quantum Break - hív a sötét oldal

|

Ha a médiumokon átívelő történetvezetés nem lett volna elég, a Remedy most egy újabb csavarral próbálja az Xbox One felé terelgetni a vásárlókat.

Hirdetés

Az idei E3 keretein belül debütáló Quantum Break a feje tetejére állítja majd a játékokról szóló elképzeléseinket, hiszen a Remedy egy korábban nem látott módon közelíti meg az Xbox One-exkluzív projektet. Arra már korábban is volt próbálkozás, hogy a játékokat elvigyék az "interaktív film" irányába, arra azonban, hogy ilyen szorosan kössenek össze egy sorozatot egy játékkal, ez az első alkalom. A 2 projekt természetesen folyamatos hatással lesz egymásra, a játékban hozott döntéseink befolyásolják majd a sorozat történéseit, azt ott megszerzett információkra pedig szükségünk lesz a játékban.

Nem ez lesz azonban az egyetlen újítás, amit a Quantum Break magával hoz. Számtalan játékban alakítjuk mi a hős megmentőt, a szőke herceget fehér lovon, a magányos farkast, aki az igazáért küzd. Van a másik véglet, ahol a gonosz bőrébe bújhatunk, káoszt, pusztulást hozva a Földre (vagy épp egy másik univerzumra), és kiélhetjük a bennünk lakozó összes gonoszságot. Arra azonban még nem nagyon volt példa korábban, hogy felváltva mindkét erő képviseltesse magát. És most ne arra gondoljatok, hogy a két oldalt egy-egy kampány keretein belül ismerjük meg, hanem a történeti szál előreviteléhez mindkét oldalon helyt kell majd állnunk.

"Olyasmi lesz ez, mint egy akciófilmben. Gondoljatok csak vissza a Die Hard-ra, ahol a rosszfiút majdnem annyian bírták mint McClane-t" - mondta Sam Lake, akinek a Max Payne vagy épp az Alan Wake történetét köszönhetjük. "Egy mély, sokoldalú, komplex karaktert akarunk megmutatni, hogy a játékos is megértse, miért teszi amit tesz."

Minden fejezet végén lesznek úgynevezett érintkezési pontok, ahol picit a főgonosz, Paul Serene bőrébe bújva cselekedhetünk. Paul-nak van egy szuperképessége, melynek segítségével belepillanthat különböző idősíkokba, megismerheti a jövő több alternatíváját. A játékos feladata lesz ilyenkor eldönteni, melyik jövőképet preferálja inkább, melyik következzen be.

A döntés meghozatalát követően már nézhetjük is a sorozat következő részét, amely pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol egy perce abbahagytuk. Olyannyira pontosan ott, hogy már az első jelentre hatással lesz az általunk meghozott döntés, így teljesen részesei leszünk az élménynek. Az epizód aztán megannyi részletet tartogat majd számunkra, hogy sikeresen vegyük az akadályokat a játék későbbi szakaszában.

A víziók természetesen nem tartalmazzák majd a teljes hátralévő történetet, mindössze töredékek, apró információk lesznek. Az általunk választott opció nagy hatással lesz a gonosz és a jók életére is, számos pozitív és negatív eseményt idézhetünk elő mindkét oldal számára. A döntéseinknek valós következményei lesznek, rajtuk keresztül alternatív szálak nyílnak majd meg a történetben.

Egyelőre ugyan nincs hivatalos megjelenési dátum, csak remélni tudjuk, hogy a decemberi VGX-en meglepnek minket a készítők. Azt egyelőre korai megmondani, hogy a Quantum Breaknek lesz-e olyan ereje, hogy átcsábítson embereket az Xbox One-hoz és elfeledtesse a konzol nyilvánvaló hibáit, de mindenesetre érdekes a projekt.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)