Hirdetés

Már majdnem egy éve készül a Remedy új játéka

|

A Remedy már jóval azelőtt elkezdte következő projektjének munkálatait, hogy befejezte volna a Quantum Breaket.

Hirdetés

A Microsoft nemrég örömmel újságolta, hogy a Quantum Break lett a legjobban fogyó új játék az Xbox One eddigi életpályája alatt. Időközben az Alan Wake 2-t is megerősítették, tehát számíthattunk rá, hogy a Remedy fejlesztői nem fognak sokat pihenni, folytatják a munkát az irodájukban.

A legfrissebb hírek szerint a Remedy Entertainment berkeiben már kilenc hónapja fejlesztés alatt áll egy vadonatúj játék, amin a Quantum Breakkel párhuzamosan dolgoztak. A csapat egyelőre nem kommentálta az értesüléseket, viszont két fejlesztő (köztük a vezető tervező) LinkedIn önéletrajzában is felbukkant egy titokzatos cím, amellyel 2015. augusztusa óta foglalkozik.

Mivel egyik profilból sem sikerült előhalászni további részleteket, ezért csak spekulálni tudunk azzal kapcsolatban, hogy mi készülhet a Remedynél. A kézenfekvő ötlet az Alan Wake 2 lenne, amiről Sam Lake februárban még nagyon pozitívan beszélt, de senki ne tartsa vissza a lélegzetét, a stúdióra a hosszú fejlesztési ciklus jellemző. Ráadásul a Quantum Break PC-s verziójának tulajai már azzal is elégedettek lennének, ha gond nélkül tudnának játszani. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)