Hirdetés

Quantum Break - izgalmas lesz az új gameplay-videó

|

Tegnap derült ki, hogy a Game Awardson új játékmenetet láthatunk a Quantum Breakből, ami a fejlesztők szerint elég más lesz, mint amit eddig mutattak a játékból.

Hirdetés

Sok érdekességgel egyetemben a Game Awards szervezői azt is elhintették, hogy a Ubisoft mellett a Microsoft is elhoz egy elsőként látható gameplay-videót a díjátadóra, ez pedig nem más lesz, mint a Quantum Break. A készítők szerint az új játékmenet azoknak is felkeltheti az érdeklődését, akik a korábban látottak alapján lemondtak volna a Remedy játék-sorozat hibridjéről.

Hirdetés

A stúdió hivatalos Twitter-fiókja szerint ugyanis amit láthatunk "Az eddigi legjobb felvételek, és mások, mint a korábbiak", így minden valószínűséggel a Remedy által korábban meglebegtetett javított fény- és más grafikai effekteket is láthatjuk. Sam Lake elmondása szerint mindeközben a csapat a Quantum Break elkészítésének utolsó hajrájában van, valószínűleg ezért is képviseli majd a projektben résztvevőket az élőszereplős sorozat egyik főszereplője, Shawn Ashmore. A gameplay trailer bejelentése kapcsán indult Twitteres üzengetésből az is kiderült, hogy nem a Quantum Break lesz az egyetlen Xbox One-os cím, amit a Game Awardson láthatunk majd, ahogy az is, hogy az élőszereplős sorozat forgatása már egy jó ideje lezárult.

Mit gondoltok, a végeredménnyel is elégedettek lehetünk majd?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)